Legújabb sorozatunkban olyan orosháziak mesélik el történetüket, akik más kultúrából, más országból érkeztek. Első beszélgető partnerünk Busa Karin, aki az egykori NDK-t hátrahagyva érkezett Orosházára és alapított családot. Azóta megtanult magyarul, büszke édesanya és annál boldogabb nagymama lett. Szívén viseli az állatok és ember társai sorsát. Számára Orosháza a világ közepe.
A szerelem csábította Magyarországra Busa Karint. A lipcsei, nagyvárosi közegből egy teljesen eltérő kultúrába sodorta az élet. Ennek már közel negyven éve. Orosházi férjével még az akkori Kelet-Németországban ismerkedtek össze, majd úgy hozta a sors, hogy válaszút elé került.
– A férjem a volt NDK-ban dolgozott még a hetvenes években. Először nem kedveltük egymást, de tudjuk, hogy az ellentétek vonzzák egymást. Már az elejétől kezdve mondta nekem, hogy nem szeretne az NDK-ban maradni, mert nagyon család centrikus, mindenképpen Magyarországon képzeli a jövőjét. Nagy döntés előtt álltam. Jártunk Magyarországra, és én figyeltem, hogy milyen az itteni élet. Akkor megfogadtam, ha nem kell gémeskútból vizet húzni, akkor jövök. Mondhattam volna azt is, hogy nem jövök Magyarországra, de úgy gondolom, hogy jól döntöttem – kezdte történetét Busa Karin.
Döntésében családja támogatta, édesanyja ezt mondta neki: Ha úgy érzed menni kell, menj! Én nem gördítek köveket az előtted álló útba. Azt, hogy mit érzett akkor édesanyja, saját maga is megtapasztalta, hiszen fiatalabbik lánya Ausztriában él családjával.
Első lánya még az NDK-ban született, majd az egy évig tartó bürokráciai folyamat után, 1979-ben érkeztek meg Orosházára. Kezdetben magyarul nem beszélt, csak anyanyelvén tudott kommunikálni. A nyelvi korlátok ellenére mégis sikerült munkát találnia, az üveggyárban alkalmazták.
– Segítettek elhelyezkedni az üveggyárban, adatrögzítő beosztásban dolgoztam. Ahhoz nem nagyon kellett beszélni a magyar nyelvet, csak ütögetni a gombokat. Mikor a legidősebb lányom iskolába került, akkor szembesültem igazán a nyelvi korlátokkal. Az járt a fejemben, hogy hogyan fogok segíteni neki, hogyan fogom ellenőrizni a helyesírását. Előfordult olyan is, hogy a pékségben kenyeret szerettem volna venni, de nem értett meg az eladó. Gyorsan kivágódtam a sorból és az ABC-ben vettem meg a kenyeret, amit csak a polcról kellett leemelni. Nekem ez annyira égő volt. A nyelvi bizonytalanságom szabott gátat a mindennapokban. Végül szépen ráéreztem és megtanultam magyarul – mesélte.
A Magyarországon töltött első év jelentette számára a legnehezebb időszakot. Szembesülnie kellett azzal, hogy az esetek többségében csak az érdek vezérelte azokat, akik a közelébe kerültek. A német habitustól nagyban eltért a magyar viselkedési norma, ez kultúrsokként érte Busa Karint.
– Mielőtt idejöttem azt tudtam Magyarországról, hogy nagyon kedves és vendégszerető emberek lakják. Ez így is van. Elsőre. Utána lassan kiderül, hogy több a kétszínű, mint az egyenes ember. Ez nehéz volt, hiszen nálunk nincs ilyen. Mindent egyenesen az arcba mondunk, még a negatívat is. Nehéz volt megemésztenem a csalódásokat, de utána jobban figyeltem arra, hogy kinek mit mondok. Ezáltal teljesen megváltozott a szemléletem – emlékezett vissza a nehéz pillanatokra.
Németország egyesítését megkönnyezte. Hazahúzta a szíve, szeretett volna részese lenni a pillanatnak, a történelem egyik meghatározó eseményének.
– Nagy törés volt ez számomra. Sírtam, amikor a televízióban láttam az eseményeket. Mai napig elérzékenyülök ha eszembe jut a két Németország egyesülése. Mindenki az utcán volt és harcolt egy célért. Hatalmas volt az összefogás. Ott szerettem volna lenni abban a pillanatban. Mindig is vártuk, hogy egyszer bekövetkezik az egyesülés és mindenki újra a szeretteivel lehet. Sokan gondolták, hogy az NDK-ban nagy gazdagság volt, és milyen jó volt nekünk. Ott sem volt fenékig tejfel az élet. Ahogy itt is meg kell dolgozni mindenért, ott is meg kellett dolgozni mindenért – emlékezett vissza.
Gyakran hallani, hogy a külföldieknek két hazájuk van. Ezt vallja Busa Karin is. Németország az örök hazát, a gyökereket és a gyermekkor becses emlékeinek helyszínét, míg Magyarország az erőt, az önállóságot és a kitartást jelenti számára. Itt nevelte gyermekeit, ide kötik az igazi önállóság szép emlékei.
– Az igazi otthon az, ahol bezárod az ajtót magad mögött, mikor elindulsz minden nap. Ez tény. Számomra Orosháza az igazi otthon. Amikor kertes házba költöztünk, próbáltuk úgy kialakítani, hogy az minket tükrözzön. Minden négyzet-centimétere egy emléket hordoz magában, én pedig úgy ülök ezeken az emlékeken, mint tyúk a tojáson. A nappalim arra emlékeztet, hogy mekkora akaraterő rejlik bennem. Mindig nézegettem a bútorokat, hogy melyik mutatna jól és melyiktől válna igazán az otthonommá a háza. Tudni kell, hogy akkor dohányoztam. Azt a pénzt, amit cigarettára költöttem volna, mindig félretettem, és szépen lassan berendeztem a nappalit. Ezért nem tudnám már a házat magam mögött hagyni. De ezzel együtt Orosháza is megannyi emléket rejt, amelyeket nem tudnék már itt hagyni – mesélte.
A magyar konyha kifejezetten elnyerte a tetszését. Főzni is magyarosan tanult meg.
– Imádom a magyar konyhát. Annyi új íz fogadott mikor megérkeztem. A tepertőt például nem is ismertem. Fel is szedtem magamra pár kilót. Azok a hatalmas, nem is tudom hány kilós kenyerek valami isteniek voltak. Apósom leült és tejbe mártogatva ette. Majd ezt leutánoztam én is, kíváncsi voltam, hogy mi is ebben a jó. Egyből rájöttem. Nagyon sokat ellestem abból, ahogy anyósom főzött. Mikor Németországba jártunk, mindig megkérek, hogy főzzek valamit, mert annyira ízlett a rokonoknak. Valóban nagyon ízes a magyar konyha, jobb, mint a német – mesélte.
Fontosnak tartja a társadalmi szerepvállalásokat. Mindenekelőtt tartja a jótékonykodást, a segítségnyújtást. A Viharsarki Állatőrség tagjaként a térség bajba jutott állatain segít, a Harmónia Klubban is rendszeresen megfordul. De ahol tud, ott segít.
– Lehet, hogy csak egy csepp vagyunk a tengerben, de az óceánok is cseppek sokaságából állnak. Ezt így kell szemlélni. Ha többen segítséget nyújtanak, akkor sokat el lehet érni – nyilatkozta Busa Karin.
Hogy mennyire vált orosházivá Busa Karin? A zajos, nyüzsgő Lipcse után a csendes, nyugodt kisváros egyből a szívébe lopta magát. Ez az érzés azóta sem változott.
– Nem költöznék el innen. Nagyon szeretek itt élni, szerintem egy nagyon szép város Orosháza. Egy takaros kis babaváros. Úgy gondolom, aki szidja ezt a települést, az nem mond igazat. Orosháza igenis szép és aranyos hely – zárta a beszélgetést Busa Karin.
Idén negyven éve, hogy a szárnyait próbálgató lipcsei lány Magyarországon találta meg a boldogulást. Bár külföldiként akadályok sora gördült útjába, azokat sikerült könnyedén vennie és mára büszkén vallja magát orosházinak.
