- hirdetés -

Szabadidős elfoglaltságként indult Kovács Péter életében az extrém kerékpározás, ami nemrég a triál szakág Év Kerékpáros Sportolója-díjával teljesedett ki. A fiatal versenyző a kezdetekről, az eredményes juniorévekről, elismeréséről és jövőbeli terveiről mesélt.

– Az orosházi bmx-es életbe csöppentem bele még 2012 környékén. A barátaim akkor vették első versenybringájukat, én azonban a bátyám, Attila triálbiciklijét vettem kölcsön, aki már akkor is űzte ezt a sportágat. Mondanom sem kell, ezzel én lettem a legmenőbb srác az utcában – mesélt mosolyogva a kezdetekről Kovács Péter.

Sikeres junior-éveket tudhat maga mögött Kovács Péter (Fotó: Rosta Tibor)

Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, gyorsan megszerette a sportot, rövid időn belül már versenyeken bizonyította elhivatottságát. Ez azonban rengeteg edzéssel és kitartással járt.
– Az tetszik a triálban különösen, hogy egyensúlyra, dinamikára és erőre egyaránt szükségünk van. Ezeknek az egyvelege az ügyességgel kiegészülve adja meg azt a szükséges pluszt, melynek köszönhetően le tudjuk küzdeni az akadályokat a pályákon. Fokozatosan próbáltam magam felépíteni, hogy idővel mindig egyre vékonyabb léceket és nehezebb akadályokat küzdhessek le – sorolta.

Hozzátette, mivel költséges és időigényes sportágnak számít a triál, így Orosházán kevesen voltak, akik hosszú távon is megmaradtak benne. Ő azonban egyáltalán nem bánta meg, hogy belevágott a versenyzésbe, hiszen a sportági közeg is nagyon elfogadó volt vele, fiatal kora miatt sokan tekintettek rá tanítványként a tapasztaltabb versenyzők közül. Ezt a bizalmat az eredményeivel is sikerült igazolni, a kezdeti éveket a junior korosztály küzdelmei követték, ami igazi sikertörténetként ért véget számára a 2018-as évvel.

A felnőtt mezőnyben is szeretne sikereket elérni (Fotó: Rosta Tibor)

– A junior kategória nálunk a 18 éves és fiatalabb, már profi szinten lévő versenyzők küzdelme. Az első itt töltött évemben nagyon nagy szintlépésnek számított, akkor boldogultam a legnehezebben. A csúcsot egyértelműen a három évvel ezelőtti magyar bajnoki cím jelentette Debrecenből, amit utána kétszer is sikerült megvédenem – mondta Kovács Péter.

A következő nagy lépést másfél éve tette, amikor külön engedéllyel a felnőttek mezőnyében, vagyis az elit kategóriában is kipróbálhatta magát. A biztató kezdést egy hatodik hely jelentette, amit fokozatos előrelépés követett ebben a korosztályban is. Szegedi mentora, Sári Zsolt segítségével ugyanis idővel a dobogóra is felállhatott. Célja, hogy idén már a mezőny teljes jogú tagjaként újabb dobogós helyeket vagy akár győzelmet is szerezzen a magyar mezőnyben. A nemzetközi versenyeket sem szeretné hanyagolni, ott a világ 30 legjobb versenyzője közé kerülne be. Ezért a svájci Európa-bajnokságon, a világbajnokságon és a világkupasorozat berlini, franciaországi és olaszországi állomásain is sokat tehet.

Versenyek és bemutatók követik egymást az életében (Fotó: Bringasport)

– Nagyon jót tesz az elit kategóriának az éles verseny, azzal, hogy ennyire kiegyenlített a mezőny, mi versenyzők is tudjuk egymást motiválni. Örülök, hogy a sportág több magyarországi nagyágyújával, mint például a sokszoros országos bajnok Hegedűs Lászlóval versenyezhetek, de említhetném még Végh Andrást, Erdélyi Ádámot és Leskó Józsefet is. Persze nem is szeretnék ellenük feltartott kézzel versenyezni, idővel természetesen itt is szeretnék országos bajnok lenni – számolt be céljairól és versenytársairól az orosházi sportoló.

Igyekezetét és elhivatottságát a Magyar Kerékpáros Szövetség a szakág az Év Kerékpáros Sportolója-díjjal ismerte el. A versenyek mellett ezen a rendezvényen is bemutathatta tudását, hiszen bemutatóval is szórakoztatták a közönséget.
– Meglepett a díj, de annál nagyobb megtiszteltetés volt. Úgy érzem nagyon sok munkámat és energiámat tettem bele az elmúlt években és ez egyfajta visszaigazolása annak, hogy jó úton járok – tette hozzá.

A Magyar Kerékpáros Szövetség is elismerte eredményeit (Fotó: Bringasport)

Jelenleg a versenyek mellett az érettségire is készül, tanulmányait Szegeden szeretné folytatni, ahol az edzéslehetőségekről sem kellene lemondania. A cél így adva van és Kovács Péteren nem fog múlni, hogy a felnőtt mezőnyben is hosszútávon letegye a névjegyét…

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.