A tanév kezdete előtt a különböző tanszerek beszerzése mellett az albérletvásárlás is leköti, főleg a felsőoktatásban tanulók figyelmét. A különböző egyetemi városokban tanulók között is rengetegen keresnek albérletet a kollégiumi élet helyett. Orosházán, a Kodolányi János Egyetem új hallgatói közül 5-6-an igényeltek szállást.
Még pár nap, és kezdetét veszi a 2018/2019-es tanév. A felsőoktatásban tanulók szempontjából azonban nem csak a megfelelő felszerelések vagy taneszközök beszerzése számít elsődlegesnek ebben az időszakban, hanem a kedvező albérletek megtalálása, amennyiben nem lakóhelyükön folytatják tanulmányaikat.
A legtöbben az orosházi középiskolákból kikerülve Szegedre vagy Budapestre költöznek. Így tett Gigacz Máté is, aki a Szeged Tudományegyetemen folytatja tanulmányait tavaly óta. Szerencsésnek érzi magát, neki nem volt nagy gondja az albérletek keresésével.
– Egy volt osztálytársamnál lakom, így én kivételezettnek számítok, szerencsére csak baráti árat kell az albérletért fizetnem. Az ugyancsak Szegeden tanuló ismerőseim között a kollégiumokat is sokan választják, de az albérlet számít népszerűbbnek. Tőlük az eddig itt töltött egy évem alatt nem hallottam rosszakat az albérletárakról – mondta.
Hozzátette, bár az albérletárakról nem, de az albérletek állapotáról már hallott negatív dolgokat. Itt sem maga a lakás állapotára kell gondolni elsősorban, hanem a lakótársak esetleges igénytelenségére.
Tóth Máté, aki a Táncsics Gimnáziumból való ballagását követően Budapesten kezdte meg tanulmányait, eltérő véleményen van.
– Négy évig kollégista voltam, a mostani tanév kezdetére költöztem albérletbe, még frissek a tapasztalataim. Nem mondom, hogy egyszerű volt megtalálni a megfelelő lakást, szerencse is kellett hozzá. Szerintem a budapesti ismerőseim 90 százaléka hasonló véleményen van – mondta a Budapesti Gazdasági Egyetem tanulója.
Orosháza albérletkiadás szempontjából jelentősen elmarad a nagyobb egyetemi városoktól.
– Jelenleg semmivel sincs több érdeklődő a diákkorúak köréből az albérletek iránt, mint a korábbi hónapokban. Inkább a fiatal párok- vagy családok keresnek albérletet, mint diákok. Az iskolakezdést mi nem vesszük úgy észre, mint az egyetemi városok – nyilatkozta az Origo Ingatlaniroda képviseletében Bomba Jánosné.
Városunkban a Kodolányi János Egyetemre, több mint 160-an jelentkeztek.
– Közülük 17 fő alapképzésen, 9 fő felsőfokú szakképzésben kezdheti meg tanulmányait, levelező képzésünkre pedig 34-en nyertek felvételt – tudtuk meg Dr. Malatyinszki Szilárdtól, az intézmény igazgatójától.
Hozzátette, kimutatást ugyan nem végeztek, hogy mely városból érkeznek a tanulók, eddig 5-6-an igényeltek közülük szállást. Ők lehetnek potenciálisan albérlők.