Közismert orosházi személyiségek gyermekkorát bemutató sorozatunk következő szereplője Szilasi-Horváth Tibor. A Régi csibészek sorozatcím igazán illik rá. Sorsszerű, hogy épp tanár lett belőle.
A Ratkó-korszak egyik gyermeke, 1954-ben Orosházán látta meg a napvilágot. Édesapja agronómusként dolgozott a Szabadság Tsz-ben. Édesanyja szintén tsz dolgozó volt, mellette pedig bedolgozott a Háziipari Szövetkezetnek. A Zöldfa utca volt a kis Tibi szűkebb pátriája és az első gyerekkori emlékek is ide kötődnek.
– Autó még nem sok volt a városban, így az egész utca a játszóterünk lehetett. A Zöldfa utcai csapat, a két párhuzamos utca gyerekeivel, a Hajnal utcaiakkal és a Kelet utcaiakkal csatázott állandóan. Dr.Varga István, Pesics Zoltán, Madarász Attila, Varga László és még néhányan voltunk a Zöldfa utcaiak. A matinékon, moziban látott filmekhez – Timur és csapata, stb –hasonlóan harcoltunk. Ha elfogtunk egyet a szomszéd utcából, akkor komoly képpel kihallgattuk, kivallattuk, persze odakötöztük a fához, ahogy illik. Ha épp mi voltunk többségben, mi győztünk. Néha számháborúztunk is. Ma már ezt sem ismerik a gyerekek – kezdi a mesélést Szilasi-H.Tibor.
A televízió akkoriban járt gyerekcipőben. Az egész utcában csak nekik volt. A környékbeliek náluk gyűltek össze tízen-tizenöten, nézni a műkorcsolya versenyt, a Protapopov házaspárt, meg Almási Zsuzsit. Tibikének persze a fal felé kellett fordulni és aludni, mert másnap iskola.
Mezőkovácsháza
Egy új világ nyílt meg hősünk előtt, mikor édesapját kinevezték a kovácsházi ciroktelep vezetőjévé és a család, Tibi öt évvel fiatalabb húga kivételével (ő a nagymamával maradt a Zöldfa utcán) kiköltözött Mezőkovácsházára. A hetedik-nyolcadik osztályt ott végezte. Új környezet, új iskola, új baráti társaság. Rengeteg élmény és kaland fűződik az itt töltött két évhez.
– Szerettem az iskolát és majd minden tantárgyat kedveltem. Mint a gyerekek ebben a korban, én is nyitott voltam minden újdonságra, érdekességre. Talán a testnevelés volt az egyetlen kivétel. Az atlétika még csak-csak, de a labda sportokban nem voltam elég ügyes. Barátaim focizáskor mindig az ellenfél csapatába tettek, mert ott nagyobb hasznomat vették – mondja mosolyogva.
Mindenről az iskola tehet
Az órákon látott, hallott érdekes dolgok megragadták hősünk fantáziáját és ez több érdekes helyzetet eredményezett. Az oxigén éltető hatásáról biológia órán beszéltek, kémiából pedig az előállítását tanulták meg. Persze összerakták a kettőt. Oxigént fejlesztettek és beszívták a vele együtt keletkező egyéb gázokkal együtt, aminek komoly rosszullét lett a vége. Ez a történet csak egy azok közül, melyek az iskolából indultak és amelyek kivívták a szülők rosszallását.
– Kémia, és történelem órán, vagyis az iskolában ered az elnadrágoláshoz vezető másik emlékezetes sztori is. A puskapor térhódításáról, a háborúkban alkalmazásáról töriből tanultunk. Kémiából az összetételét is érintettük. Nekünk ilyet csinálni kell! Utána olvastunk lexikonban, könyvtárban és a három alap összetevőt összeszedtük a barátaimmal. Salétromsót a haver a szülei gyógyszertárából, faszén nem volt gond, a harmadikat pedig a ciroktelepről. Ott volt a konyhában a mákdaráló, daráltuk a szenet, meg a többit, és lehet kipróbálni. Rakétát akartunk meghajtani vele. Hátul a színben volt az összeszerelő „laboratórium”. Egy véletlen szikrától berobbant a legyártott liternyi puskaporunk. Nagy hanggal, lánggal, és még nagyobb füsttel pillanatok alatt véget ért a rakéta program. Szerencsére ki tudtunk menekülni és a szín sem gyulladt ki. Na ennek is elnadrágolás lett a vége – idézi fel Tibor.
To be, or not to be…
Tibi nem volt rossz gyerek, csak érdeklődő. Egy másik alkalommal a biológiából ismert emberi csontváz és a filmélmények vezettek rosszra.
–Akkor építették Mezőkovácsháza egyik lakótelepét egy régi temető helyén. A gépek sokszor forgattak ki a földből csontokat. Én csak bámultam egy darabig és aztán hazavittem egy koponyát. Jó ötletnek tűnt, hisz láttam már, hogy tudós emberek asztalán, polcán is van a filmekben, nekem miért ne lenne? Apám aztán rövid úton kioktatott a kegyeletet és egyéb dolgokat illetően. Visszavittük és átadtuk az építésvezetőnek, de alaposan leckét kaptam, hogy az nem csak egy tárgy…– mondja fejcsóválva Tibor.
Ház a fa tetején
Olvasmány élmények adták az alapját a kert fenyőire épített kis háznak. Nagy munkával készült, igazi búvóhely lett a magasban.
– Kötélhágcsón lehetett feljutni. Zöldséges ládából készült ketrecben itt ápoltuk a sérült madarakat, melyeket elengedés után mindig vártunk, hogy mikor jönnek vissza, amellett ez volt a rejtekhely. Minden értékes dolgunkat itt rejtettük el, a színes kavicstól a szerelmes levelekig. De itt volt eldugva a csúzli is, ami a szigorú szülői tiltás ellenére azért volt – teszi hozzá.
Úttörő mozgalom
A fentebb említett kisebb nagyobb csínyek mellett Tibor az iskolában illedelmes, jó gyerek volt. Tanárai is szerették, mert nem csak jó eszű, de jó tanuló és közösségi ember volt. Elmondása szerint nagyon szeretett úttörő lenni.
– Az úttörő mozgalom a ma már ismert árnyoldalával együtt nagyon hasznos és jó dolog volt. Közösségépítő ereje mellett az ott kapott, vagy vállalt feladatok is mind élményt jelentettek. Legyen ez az idős, egyedül álló emberek segítése, vagy más egyéb. Örömmel végeztem és ennek köszönhetek egy csodás élményt. Részt vehettem egyik évben az arra érdemesekkel együtt a parlamenti fenyőünnepen. Csodás volt a kupolateremben felállított monumentális fenyő alatt együtt lenni a többiekkel – idézi fel Tibor.
Szakközép
Mindig kitűnő bizonyítványa volt, kivéve a legfontosabb, nyolcadik év után. Akkor belecsúszott három négyes osztályzat. Talán része volt benne a pecázásnak, vagy a másik nem iránti éledő érdeklődésnek, talán nem, minden esetre a gimnázium messzi tűnni látszott.
– Édesanyám elvitt Keller József igazgató úrhoz a Táncsics gimnáziumba, ahol a bizonyítványt látva Józsi bácsi csak annyit mondott, hogy legyünk egész nyugodtak, gyengébb tanulókat is felveszünk a szakközépiskolába. A legjobb helyre kerültem. Érettségizett géplakatos lettem. Innen vezetett az utam Kecskemétre a GAMF-ra, a főiskola elvégzése után pedig műszaki tanárként vissza az alma materbe, a Táncsicsba, amely fél évet leszámítva nyugdíjig szeretett munkahelyem maradt – fejezi be a gyerekkor felidézését Szilasi-Horváth Tibor.
Nem írtunk még a gyerekkori amatőr régészkedésről, a vitorlás kerékpárról és még sok érdekességről, melyek a beszélgetéskor elhangzottak és amelyek az ötvenes-hatvanas években születettek számára természetesek, de legyen most elég ennyi…
