- hirdetés -

Elkezdődött Orosháza új ifjúsági koncepciójának előkészítése. A művelődési házban tartották az első megbeszélést, a városvezetés megszólított minden olyan szervezetet, amely érintett a témában.

Első körben egy kutatást végeznek, amely feltárja a jelen állapotot, majd megkeresik a problémák lehetséges megoldásait, kitűzik a célokat.

Az előző koncepció 2013-ig tartott, annak elemzése adja a kiindulást a közös munkában. Magonyné Urbán Zsuzsanna ifjúsági referens úgy fogalmaz: – Az előző koncepcióból számos olyan feladat teljesült, intézkedés valósult meg, ami akkor megfogalmazódott. Ez az önkormányzat szándékának, a városban vele partnerségben együttműködő szervezeteknek köszönhető.

Új koncepció készül, erről egyeztettek hétfőn (Fotó: Kecskeméti Krisztina)
Új koncepció készül, erről egyeztettek hétfőn (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

Céljuk, hogy az új Orosházi Ifjúságpolitikai és Gyermekjogi Koncepció társadalmi összefogással jöjjön létre és mindenkinek lehetősége legyen hozzátenni, aki kapcsolatban van a gyerekekkel, vagy a fiatalokkal, ill. ő maga tartozik a korosztályhoz (0-29 évesek).

Sándor Enikő, a Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat felnőtt segítője kérdésünkre hangsúlyozta, országosan nem jellemző, hogy egy város ilyen kiemelten kezelje ezt a témát. Hiszen 1997 óta van GYIÖK Orosházán, 2011-ben megépült a Diáktanya, éppen a fiatalok igényeit figyelembe véve, és főállású ifjúsági referens képviseli ügyüket.

Természetesen országos tendenciákra nem fog választ adni az új terv, de azokat a pontokat megerősítheti, amelyek segíthetik a város megtartó erejét.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.