Egész életét végigkísérte a zene, klubot azonban csak nyugdíjas korában alapított. Játszott együtt Radics Bélával és sörözött koncert után Török Ádámmal. Első lakását tízezer darabos bakelitlemez gyűjteményének eladásából vásárolta. Néhány jellemző mondat Mihály Zoltánról az Orosházi Rock Blues Klub egyik alapítójáról, a Hét emberéről.
Stílszerűen a klubban találkoztunk és ültünk le beszélgetni. Aki már járt ott, annak nem kell bemutatni, hogy szinte a belépéskor meglegyinti az embert a retro hangulat. A falakon körben poszterek, fotók és baklitek a hőskorból. Jimi Hendrix és Radics Béla figyeli a lépteket…
…és Mihály Zoltán, aki látható büszkeséggel néz szét, pedig sok ezerszer látta már a termet, amit a többi alapítóval együtt saját kezűleg és szándékosan rendeztek be a 70-es, 80-as éveket idézően.
– Amikor megalakultunk, még nem volt klubunk. Működött az egyesület, de hol kocsmákban, hol a könyvtárban találkoztunk, az alapító ülésünk is ott volt 2011 elején, de majd egy év kellett, hogy végül bejegyezzenek bennünket, így hivatalosan 2011 decembere óta létezünk – idézi fel a nem is olyan régmúltat.
Első Beatles korong 1963-ban
A saját zenei kötődése már sokkal régebbi, 9 éves volt, amikor eltörte a lábát és hetekre otthon kellett maradnia. Unalmában eleinte rajzolgatott, verseket írt, majd elkezdte tekergetni a rádiót és ezzel „megpecsételődött a sorsa”.
– Volt a faternak egy kis néprádiója, azon hallgatta nagy titokban a Szabad Európát. Ugye akkor mindenki titokban csinálta ezt, nagyon nem lehetett róla beszélni. Szóval elkezdtem csavargatni és befogtam a BBC-t, annak is a zenei adóját és az engem ott levett a lábamról. Ott hallottam először Shadows számokat, Beatles előtti zenekarokat és teljesen megfogott ez a zene.
Nem is nyugodott attól kezdve. Felébredt a kíváncsisága, hogy ez a sok új zene mit takar, miről szólnak a szövegek és elkezdett angolul tanulni. Autodidakta módon, saját magától, hiszen abban az időben a hatalom nem nézte ezt jó szemmel. Azt meg különösen nem, hogy 40-50 országgal levelezett, minden küldeményt felbontva kapott meg, havonta járt meghallgatásra a hatósághoz. Mégis megérte, mert így kapta meg az első Beatles korongot 1963-ban és így vizsgázott le angolból 1964-ben.
– Nem lehetett ezt ám csak úgy, kiemelt embereknek adtak rá engedélyt, de édesapámnak, aki a határőrségnél dolgozott valahogyan sikerült elintéznie – emlékszik vissza, majd arra is, hogy 14 évesen kapta élete első gitárját. – Azon próbáltam otthon gyakorolgatni, ahogy akkoriban mindenki más, hiszen még nem jártunk zenetanárhoz. Rá kellett azonban jönnöm, hogy nincs hozzá tehetségem, viszont a játék mellett énekelni is kellett és úgy éreztem, az jobban megy, tagja is lettem az Ellington együttesnek, amely 1964-től a tiszti klub házi zenekara volt.
Ez azt is jelentette, hogy 15 évesen az éjszakában járt haza, mivel többnyire későig zenéltek. Kalandos évek voltak ezek.
– Este 8 után elkapták a rendőrök azt, aki 18 éven aluli volt, aztán hazavitték vagy jól megverték vagy a szüleit megbüntették, valamit csináltak, az biztos. Úgyhogy sokszor úgy kellett osonnom mellékutcákon, mert éjfélekig játszottunk. Nem is lett volna szabad szórakozóhelyeken lenni, nemhogy még inni valamit, márpedig az is volt – mondja, és közben mosolyog.
Ez az időszak 18 éves koráig tartott, amikor is jelentkezett az üveggyárhoz egy tanfolyamra. Már tervben volt a síküveggyár építése, oda vették fel. A képzés keretében járt Oroszországban, Lengyelországban tanulmányúton, majd Salgótarjánban élt 3 évet, kitanulta az üvegszakmát, a gyár nyitásakor pedig visszahívták Orosházára. Persze a zene akkor is kísérte.
40 ezer darabból áll a kollekció
– Érdekes módon a 70-es évek első felében a rock egyáltalán nem érdekelt, pontosabban csak a legnagyobbakat figyeltem és inkább a jazz felé tekintgettem, elkezdtünk jazz fesztiválokra járni Debrecenbe, Székesfehérvárra vagy a szegedi JATE Klubba. És 1976-ban Pleskonics András létrehozta itt Orosházán a Jazz Klubot, abban tagok voltunk, segítettünk.
A zenei irányvonal változása azonban nem befolyásolta a lemezek gyűjtését. Mostanra körülbelül 40 ezer darabból áll a kollekció, vannak bakelitek, kazetták, CD-k és a háttértárolókon is pihen számos album. Egy részük már a klubot gazdagítja.
– Az asszony mondta, hogy vigyem már a francba, mert a WC-től kezdve mindenütt lemezek vannak, nem tudjuk már hová tenni őket – nevet és hozzáteszi, hogy volt idő, amikor szó szerint nagy hasznukat vette. – Megnősültem és úgy gondoltam, csak kell valamiféle lakást biztosítani az asszonynak, akkor eladtam a bakelit gyűjteményemet, a felét egy tótkomlósi gyerek vette meg, a másik felét meg a Czédula Pista. És akkor annak a 10 ezer lemeznek az árából fizettem ki a lakás induló összegét.
A kedvencek közül azért megtartott jó néhányat. Már ez sok albumot jelent, mert kedvence is jó néhány van. Nehezen is tud megnevezni közülük egyet, mert azt mondja, az ember, ha 60 évig hallgat zenét, akkor rájön, hogy mindegyik jó, csak meg kell hozzájuk találni a hangulatot.
– Nem lehet ezt beskatulyázni. Fel tudnék sorolni hirtelen mindegyik stílusból legalább tízet, húszat. Ha a bluest nézzük, akkor Lightnin’ Hopkins, de Muddy Walters volt a nagy kedvencem, mert ő volt az a személyiség, aki elindított a rythm and bluest, amiből aztán lett rock and roll, amiből aztán a rock. Az ő hatása a mai napig ott van a rock zenében, hallottam már hard rock zenekart Muddy Walters dalt játszani.
Saját szórakozásukkal másokat is szórakoztatnak
És, ha már a világot jelentő deszkák, akkor abban Mihály Zoltánnak is volt része, nem csak az Ellingotnnal.
– Radics Bélával 20 perc a tótkomlósi színpadon, a moziban ’67-68 körül, ez olyan élmény, hogy a mai napig megborzongat. Komlóson nagyon komoly rock, blues, jazz zenegyűjtők voltak és a Szarvas Gyurival játszottunk ott, aztán egyszer csak mellette találtam magam.
Azt mondja, azóta nagyon sokat változott a világ, a rap zene húsz év alatt akkora teret hódított, hogy volt idő, amikor kiszorított szinte minden mást. Emellett nagyon be is zárkóztak az emberek, nem mennek társaságba, nincsen barátság. A Rock Klubbal ezen az állapoton is szerettek volna változtatni, mégpedig úgy, hogy a saját szórakozásukkal másokat is szórakoztatnak.
– Hozzánk ide a klubba egyre több fiatal jön például, mert olyan zenét csinálunk nekik, amit szeretnek. Sikerült egy orosházi együttest patronálnunk – itt vannak a cuccaik -, helyiséget és rendszeres játéklehetőséget adva nekik, akik bevonzzák a saját rajongóikat. A nevük Der Sprinter és van egy 80-100 fős közönségük, amelyik mindenhová megy velük. Rájöttünk, hogy élő zene kell és az, hogyha van itt valami kis tudás a mi fejünkben, azt átadjuk nekik. Úgy érezzük, hogy nekünk öregeknek egy küldetésünk van: amit mi tapasztaltunk az elmúlt 50-60 év során, azokat a zenei élményeket kár lenne, ha az utánunk következő generációk nem élnék át – emelte ki.
Ezért szervezik immár negyedjére a ViharsaRock Fesztivált, amit ő és a többi alapító is az egyik legfontosabb eredményüknek tart. Úgy érzi, ennek a népszerűsége is mutatja, hogy nem halt meg ez a zene, van értelme a klubot működtetni. Mihály Zoltán erre készül még vagy 30 évig.
