- hirdetés -

A „Közösen Orosháza Városáért!” elnevezést kapta az a mozgalom, amit a két helyi Jobbikos képviselő indított a közelmúltban. Céljuk, hogy az emberek mindennapi problémáira megoldásokat találjanak.

A frissen életre hívott mozgalomról tartott sajtótájékoztatót kedden dr. Szabó Ervin jobbikos önkormányzati képviselő. Úgy fogalmazott, a legjelentősebb ellenzéki politikai erőként ők azok, akik hitelesen tudják képviselni az emberek érdekeit.

– Ez a mozgalom egy lokálpatrióta szerveződés, ami pártsemleges és kizárólag az orosháziak érdekét szolgálja. Ezzel azt szeretnénk elérni, hogy együtt, közösen tegyünk városunk jólétéért. Szeretnénk, hogy a polgárok politikai hovatartozás nélkül keressenek minket problémáikkal, észrevételeikkel, jelzéseikkel. Ezeket mi önkormányzati képviselőként Orosháza város képviselő-testülete elé terjesztjük interpelláció, kérdés, illetve napirend előtti felszólalás formájában és megpróbálunk tenni azért, hogy ezek a problémák megoldódjanak – fogalmazott dr. Szabó Ervin.

Hozzátette, Lénárt Zoltán jobbikos képviselő társával közösen ők is keresik a kapcsolatot a polgárokkal, a gazdasági és a civil szféra szereplőivel, valamennyi érdekképviselettel, egyesülettel, ezáltal bevonva őket a problémák megvitatásába és megoldásába.
– Számunkra ez nem pártkérdés, hanem lokálpatrióta és nemzeti ügy. Ezúton kérjük városunk azon lakóit, akik hisznek a közösség érdekérvényesítő erejében és az együttműködésben, elő kívánják segíteni a városunk életét befolyásoló együtt gondolkodást és cselekvést, keressenek minket. A mozgalomhoz nem kell csatlakozni, ez nem taggyűjtésről, hanem az együttműködésről, a hatékony érdekképviseletről és valós probléma megoldásról szól társadalmi és politikai hovatartozástól függetlenül – tette hozzá.

De hogyan lehet ez a mozgalom politika mentes, ha két politikus hirdeti meg? – tettük fel a kérdést. Szabó Ervin szerint ebben nincs semmi ellentmondás.
– Ha valakinek az a problémája, hogy az útviszonyok a háza előtt nem megfelelőek, és már nem tud kihez fordulni, akkor a legfőbb városi döntéshozó testület elé kerülhet az ügy. De ott politikusok ülnek, így az embereket érintő témákat mi, politikusok tudjuk bevinni a képviselő-testület elé. És ez könnyen számonkérhető is, hiszen akkor teljesítettük a vállalást, ha megjelenik a téma a testület előtt, a médiában vagy valamelyik közösségi oldalon – zárta dr. Szabó Ervin.

Aki szeretne kapcsolatba lépni a képviselőkkel, írjon az info@drszaboervin.hu, vagy a lenartzoltan09@gmail.com e-mail címre.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.