- hirdetés -

A Magyar Jazz Szövetség idén ünnepli 25. évfordulóját, ennek apropójából koncertsorozatot szerveznek, melynek egyik helyszíne Orosháza.

A Nemzeti Kulturális Alap, valamint a Magyar Jazz Szövetség által kiírt, a Magyar Jazz Ünnepe 2016 elnevezésű pályázaton az Orosházi Rock És Blues Egyesület eredményesen szerepelt, ennek köszönhetően Orosháza neve is szerepel azon a koncertsorozaton, melyet az ország öt vidéki városában tartanak.

A koncert május 8-án, vasárnap 17 órakor kezdődik a Rendezvénytéren, az Orosházi Rock És Blues Egyesület szervezésében, a Petőfi Művelődési Központ közreműködésével.

– A Rock Klubban általában rock és blueskoncerteket tartunk, de aki volt már egy-egy klubnapunkon, az tudja hogy a jazz is nagyon közel áll hozzánk. Többször volt már jazz előadásunk, melyeken e kevésbé népszerű, ám annál értékesebb zenei műfaj nagyjait láthattuk, hallhattuk. Azért valljuk meg, a jazz egy kicsit háttérbe szorult klubunkban, ezért is döntöttünk úgy hogy megpályázzuk a rendezvényt – tájékoztatott Mihály Zoltán klubvezető.

A jazz, a blues és a rock egy tőről fakad, minden pont száz éve kezdődött, amikor William Christopher Handy amerikai zeneszerző megírta első dalait, köztük a híres „St.Louis Blues”-t.

– A Magyar Jazz Szövetség idén ünnepli 25. évfordulóját, ennek apropója a koncertsorozat, melyen fellép az orosházi Jammy zenekar, valamint a budapesti Trió á-lá Kodály. Meggyőződésünk, hogy az igényesebb zenéket is népszerűsíteni kell, hiszen így tudjuk közelebb hozni a közönséget a művészetek világához. A rendkívül érdekesnek ígérkező műsorban a magyar népzene jazz-be történő átültetését hallhatjuk majd – emelte ki Mihály Zoltán.

Magyar Jazz Ünnepe 2016 elnevezésű vidéki koncertsorozat helyszínei: Debrecen, Balatonszemes, Győr, Orosháza, Szombathely.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.