- hirdetés -

Egy klubszobából nőtte ki magát, mostanra pedig önálló épülettel rendelkezik a jelenlegi helyén éppen márciusban születésnapot ünneplő Diáktanya. A panelok között megbújó házat a Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat működteti, de saját élete van. Lehet itt ötletelni, táncolni, tanulni, számítógépezni vagy egyszerűen csak barátokkal találkozni.

Nagy utat jártunk be – fogalmaz Sándor Enikő a gyermek önkormányzat ma már felnőtt segítője, aki 12 éves kora óta vesz részt a szervezet munkájában. Már 2002-ben is az azóta szlogenné vált „kell egy hely” volt az egyik legfontosabb célkitűzés.
– Mert mi akkor az Ifjúsági Házban voltunk, a művelődési házban voltunk, mindenhol mindig kaptunk egy pici helyet, de nem volt egy olyan, ami a miénk lett volna. Úgyhogy az alapgondolat az volt, hogy kell egy hely, ahol találkozhatunk, ami a miénk, amit bezárhatunk, ahová be tudjuk rakni a holminkat, ahol megszülethetnek a gondolatok arról, hogy mit is szeretnénk mi csinálni – sorolja Enikő.

És 2011-ben meg is érkezett a lehetőség az „Adj teret” elnevezésű önkormányzati pályázat keretében. Az épület családi ház volt egészen a rendszerváltásig, akkor került Orosháza tulajdonába. Azóta sokféle tevékenységnek helyet adott, többek között a Diáktanyának is 2002 és 2004 között, tehát mondhatni, visszaköltöztek 5 éve.
– Ezzel nem csak azt a lehetőséget kaptuk meg, hogy a gyermek önkormányzatnak lesz egy székhelye, hanem kaptunk egy lehetőséget arra is, hogy a fiataloknak programokat szervezzünk ide és az egész házat mi működtessük.

Így ünnepelték a születésnapot (Fotó: Kecskeméti Krisztina)
A Diáktanya a GYIÖK otthona is, de nem mindig folyik komoly munka (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

És működtetik. Ott jártunkkor is jöttek-mentek a fiatalok, számítógépeztek, beszélgettek. Az évek alatt volt itt filmklub, művészetterápiás csoport, szerveztek csapatépítő tréningeket vagy éppen társasjáték délutánokat. Mindig azt, amire éppen igény mutatkozott, mondja Magonyné Urbán Zsuzsanna, a Diáktanya vezetője. És nem csak ebben igyekeznek a mai napig rugalmasak lenni.
– Ők itt szabadon vannak. Mi nem megyünk be hozzájuk és nem azért, mert nem szeretnénk velük foglalkozni, hanem azért, mert ők ide egymás és nem a felnőttek kedvéért jönnek, nem azért, hogy irányítsuk az ő szabadidejüket, nem velünk akarnak beszélgetni, időt tölteni, hanem egymással.

Szerinte a programok közül is azok a legjobbak, amiket a fiatalok a magukénak éreznek, amiket ők találnak ki, aminek a szervezésében önként és örömmel vesznek részt.

– Április 22-én lesz egy városalapítási focikupa, amit egy gyermek önkormányzatos gimis fiú talált ki. Bejött az irodába és azt mondta, hogy ő szeretne egy ilyet, mi mondtuk, hogy rendben. Volt konkrét elképzelése, megbeszélte a gimi igazgatójával, hogy szükség lenne a műfüves pályára, keresett támogatókat, megtervezte a plakátot. Úgy érzem, az ilyen programoknak van létjogosultságuk. Amikben aktívak, szerveznek, és amiket végig is csinálnak – fejti ki Zsuzsa.

Ötletekben nem volt hiány az elmúlt években és idénre is számos terv megfogalmazódott már a fiatalok fejében. Köztük olyanokkal, amelyek kivitelezhetetlenek, de azért számos megvalósítható van.
– Minden évben feljönnek olyan egy hetes fesztivál ötletek, amire jelenleg nincsen lehetőségünk, hogy egy héten keresztül minden nap mondjuk több koncert legyen. Viszont éppen a mostani testületnek – november óta van új testületünk – van sok olyan pici ötlete, ami eddig még soha nem volt a Rubik-naptól kezdve a „csináljuk családi főzést” napig – fejti ki Enikő.

Ezek mellett persze vannak visszatérő események is, amiket újra és újra szeretnének átélni, ezért is fordulhat elő, hogy számos program már több mint tíz éves – teszi hozzá. Ő és Zsuzsa is azt mondja, ott tart most a Diáktanya, ahol szerették volna látni öt évvel ezelőtt. És hogy hol tart újabb öt év múlva?

– Még otthonosabb lesz, mert bővítjük a belső tér bútorzatát és szépítjük a kertünket is, új növényeket fogunk telepíteni, színes lesz a kerítésünk és pezsegni fog az élet a Diáktanyán – sorolja Zsuzsa. – Azt is szeretnénk elérni, hogy a fiatalok köztudatába még inkább bekerüljön, ide bejöhetnek bármilyen programötletükkel, nem csak a gyermek önkormányzati tagok, hanem bárki. Akkor is, ha mondjuk matematikából jó és vállalna korrepetálást és akkor is, ha éppen angolozna vagy táncot tanulna a barátaival.

A legközelebbi program a születésnap március 24-i megünneplése után az április 15-i KiMitTud lesz, amelyre hat kategóriában várják a jelentkezőket, többek között énekes, táncos, humorista és bemondó produkciókkal mérethetik meg magukat a nevezők.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.