- hirdetés -

A Jobbik Magyarországért Mozgalom és a Magyar Önvédelmi Mozgalom (MÖM) szervezésében tartottak megemlékezést a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján a Történelmi Emlékparkban.
A mintegy 70 résztvevő előtt dr. Szabó Ervin, a párt Békés megye 4. számú választókerületi elnöke beszédében emlékeztetett, hogy 1947. február 25-én tartóztatták le Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát, ezzel pedig kezdetét vette a kommunizmus Magyarországon.
– Ehhez a letartóztatáshoz köthető egy embertelen politikai hatalom megerősödése, hatalmának brutális kiterjesztése. Ez volt az az esemény, amikor már nem számított a jog, nem számított az emberség. Ez az eset a demokrácia és a szabadságjogok semmibevételének jelképévé vált, amely a kommunizmus közel 50 éves uralmát jellemezte hazánkban is – fogalmazott.

Hozzátette, 100 millióra tehető a kommunizmus áldozatainak száma az egész világon, de szűkebb térségünkben, Kelet-közép Európában is elérte az 1 milliót. Kiemelte, az emberiség legsötétebb évtizedei jöttek, emberek milliói éltek át rettenetes fizikai fájdalmakat, s közben lelkileg roppantak össze családok, sőt egész nemzetek.
– Minderre emlékezve nem a bosszú lebeg a szemünk előtt, és a sebek feltépése sem lehet célunk, de mindenképpen szükség van arra, hogy szembesüljünk mindazzal, ami történt. Szembe kell néznünk vele, mert ez a múltunk része. Olyan múlt ez, amely hatással van ma is életünkre. A kommunista rendszernek vége, de ez nem jelenti az, hogy a kommunizmus alatt kialakult gondolkozásnak is vége lenne – tette hozzá.

dr. Szabó Ervin emlékeztetett a kommunizmus bűneire (Fotó: Rajki Judit)
dr. Szabó Ervin emlékeztetett a kommunizmus bűneire (Fotó: Rajki Judit)

dr. Szabó Ervin beszédében hangsúlyozta, ma más korban élünk, más erők rombolják az életünk és a fiatalok életét, de a cél nem lehet kevesebb nekünk sem: Lelkiismerettel, a hazánk iránti elköteleződéssel, embernek maradni a sok nehézség közepette is.

Beszéde után a Gróf Tisza István Dalárda tagjainak műsora következett, majd a Magyar Önvédelmi Mozgalom országos vezetője, László Attila lépett a mikrofonhoz. Úgy fogalmazott, hogy 1956-os forradalom leverése óta nem érezhettük hazánkban olyan közelségben a terror árnyékát mint napjainkban, és kifejezte félelmét, hogy a történelem ismételheti önmagát.
– Emlékeztessünk, mert az ezer arcú fenevad újra álruhába bújt és újabb támadásba lendült és ameddig az közöttünk jár nincs boldog béke idő, csak átmenet a háborúk között! Ma emlékezzünk, de holnaptól készüljünk, építsük tovább védelmi erőinket, erősítsük folyamatosan szövetségeinket, mert a tét az életben maradásunk – emelte ki beszédében.

A megemlékezés végén az megjelentek az 1956-os kőnél helyezték el virágaikat és gyújtottak mécseseket.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.