- hirdetés -

Kiváló alkotásokat láthat az, aki kimozdul otthonról, felballag az első emeletre, és a szeme mellett a lelkét is kinyitja.

Szép számú érdeklődő jelenlétében nyitották meg az orosházi festő első önálló tárlatát. Tavaly ugyan kétszer is bemutatkozott (májusban és augusztusban), de ilyen méretű kiállítással még nem állt a nagyérdemű elé.

A nyugdíjas alkotó a korábbi műfajtól, a faragástól tért vissza az ecsethez – ahogy fogalmaz. Ezért is Visszatérés a cím… Úgy érzi: mára kiforrottabb, erőteljesebb a munkája.
– Igen, akkor fiatalabb voltam, most így érzem, így jön… – mondja Csík Ferenc, aki nagyon hatékonynak tartja a festők csoportjában való közös munkálkodásukat. A kiállítás kapcsán vallja: célja, hogy a nézőnek is örömet szerezzen.

Csík Ferenc olajfestményeinek jellemző témája a táj. Realisztikus ábrázolásmódja mellett színhasználata az, ami élővé és dinamikussá teszi a képeket. Ha a szürke, ködös időből ki kívánkozik valaki, sétáljon egyet, és nézze meg Csík Ferenc olajfestményeit (március 10-ig).

Csík Ferenc visszatért az ecsethez - önálló tárlattal jelentkezett (Fotó: Melega Krisztián)
Csík Ferenc visszatért az ecsethez – önálló tárlattal jelentkezett (Fotó: Melega Krisztián)

Amellett, hogy beszélünk a festő személyéről és a képekről, szólnunk kell az eseményről is.

Rendszerint ugyanazok az emberek gyűlnek össze egy-egy orosházi kiállítás megnyitójára. Nézhetjük úgy ezt a tényt, hogy igen, sajnálatos, amiért csak ennyien, és csak ők. A mai eseményen valahogy más üzenetet láttam benne. Olyan lehetőség volt ez, amikor azok az emberek, akiknek IGÉNYÜK van rá, részt vehetnek egy kulturális rendezvényen. Pontosítok: társasági eseményen, még ha ez „csak” egy csütörtök délutáni is. Megtapasztalhatják az érzést, hogy tartoznak valahová, készülnek rá, találkoznak és beszélgetnek ismerősökkel, olyanokkal, akik részben hozzájuk hasonlóak. Akiknek örömet jelent megállni egy kép előtt, megnézni, megfogalmazni, amit érzenek a látványtól, aztán pár sütemény és kis borocska mellett váltanak pár szót egymással. Utána hazamennek. Nem váltották meg a világot, de biztosan többek, mint előtte.

A Városházi Galéria csütörtökön rövid időre megtelt élettel. A teret, a lelkeket megszínesítették a képek, csakúgy, mint az aprósütemények, a zserbófalatok, vagy a könnyű fehérbor.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.