- hirdetés -

Madárkedvelőkkel telt meg a művelődési ház Zomba terme december 7-én délután, ahol egyrészt kihirdették és díjazták a Madáretető pályázat nyerteseit, másrészt hasznos tanácsokat hallhattunk a madáretetéssel kapcsolatban.

A Petőfi Művelődési Központ és a Madarász Suli még november közepén közösen hirdette meg azt a Madáretető készítő pályázatot, melyre közel három héten keresztül várták az egyedi darabokat – nem hiába.

–  A beérkezett 18 pályamunka legnagyobb része megfelelt az alapkritériumoknak. Sokan ügyeltek arra, hogy a madáretető minden oldalán legyen egy-egy perem, hogy a benne található élelmet a madarak ne tudják kiszórni – mondta Gál Zoltán, a Madarász Suli vezetője. A szervezők elvárták, hogy a madáretetők természetes alapanyagok felhasználásával készüljenek. További fontos szempont volt az esztétikusság mellett az is, hogy az etető a madarak számára könnyen megközelíthető, átlátható és világos legyen. Ez a pályázók egyharmadának szerfelett sikerült is, hiszen összesen hatan díjakkal térhettek haza. Ők könyvet, mozijegyet és a természeti értékekkel kapcsolatos prospektusokat kaptak.

A legjobb pályamunkák a művházban láthatók (Fotó: Gál Zoltán)
A legjobb pályamunkák a művházban láthatók (Fotó: Gál Zoltán)

A 14 év alatti kategóriában Varga Vendel Gábriel, valamint Lukács Eszter pályamunkáját jutalmazták, míg a középiskolások kategóriájában az eredmények a következőképpen alakultak: 1. Hegedüs Roland, 2. Cseri Roland, 3. Líbor Csilla. Különdíjban részesült: Szabó Petra.

Az egyedi darabok a művelődési központban december 14-ig még megtekinthetőek. Ezt követően pedig a készítők a téli időszakra kihelyezik alkotásaikat, hogy ezzel segítsék a madarak áttelelését.

Az eredményhirdetést, illetve díjkiosztót Gál Zoltán természetvédelmi mérnök előadása előzte meg, melynek során többek között a téli madáretetéssel kapcsolatos jó tanácsokat hallhattunk.

Íme ezek közül néhány:

  • Nem indokolt télen-nyáron etetni! Akkor etessük a madarakat, amikor nem férnek hozzá a táplálékhoz! Az időjárástól függően általában decembertől februárig ajánlatos.
  • Enyhébb időben kevesebbet, hideg időben többet adjunk!
  • Naponta tegyünk eleséget az etetőbe, és lehetőleg ezt a déli órákban tegyük!
  • Rendszeresen gondoskodjunk az itatásukról is! Az itató tálka ne legyen mélyebb két ujjnyinál! Ha egy kicsit mégis mélyebb, tegyünk bele egy követ!
  • A madáretető elhelyezése során ügyeljünk arra, hogy a madarak számára könnyen, a macskák számára viszont nehezen hozzáférhető legyen!
  • Például az alábbiakkal etessük a madarakat: napraforgó, a tökmag, a dió- és a mogyorófélék, sárgarépa és alma!
  • Fontos, ha egyszer elkezdjük etetni a madárkákat, akkor azt ne hagyjuk abba!!!!!

A félórás előadás során azt is megtudtuk, hogy a téli időszakban Orosházán is gyakoriak például a kék cinegék, a tengelicek és a fekete rigók. Ne hagyjuk őket cserben!

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.