- hirdetés -

Egy különleges koncertre várta közönségét a Rock Klub november 21-én. Két zenekar szerepelt a programban, a helyi Jammy, és a fővárosi The Scarlet.

Szép számú közönség gyűlt össze ezen a szombat estén, és a Jammy lépett először a színpadra. Nemsokkal a kezdés előtt értesültek a klub tagjai, hogy klubtársuk Tóth Béla sajnálatos módon elhunyt, így a klubvezető az Ő emlékére ajánlotta a fellépést.

A Leszkó Robi gitár, ének, Bálint Attila konga, Berta Péter dob, Szőke Mihály István ének, Galyas Gábor szaxofon, trombita, Szűcs András basszusgitár összeállítású Jammy már nem először mutatkozott be a Rock Klubban. Ez a felállás már stabil, hiszen lassan egy éve játszanak így. Nagyon jó programmal léptek fel, saját dalokat, és ismert funky-blues nótákat játszottak. Kellemes, hangulatos előadásuk kiváló felvezetője volt az est főzenekarának műsorához. A The Scarlet egy viszonylag fiatal banda, mely Budapesten alakult két éve.

Stílusukban a vérbeli ír kocsmazene hallható, ezt a zenei stílust nevezik speedfolk-nak, kelta-punknak, és hasonlóknak is. Már a zenekar felállása is figyelemreméltó: fuvola, hegedű, akusztikus és elektromos gitárok, basszus és dob – írja Mihály Zoltán klubvezető beszámolójában. Seres Júlia fuvola, Mészáros Dominika hegedű, Mészely Gergely szólógitár, ének, Czövek Aurél basszusgitár, Ridly Gábor dob, Fekete-Szűcs Dániel – ének, akusztikus gitár.

A Scarlett koncerten már az első dalnál elszabadult a "vidámság" (Fotó: Rock Klub)
A The Scarlet koncerten már az első dalnál elszabadult a „vidámság” (Fotó: Rock Klub)

Az ír emberek ha szomorúak, ha boldogok, ezt a nagyszerű ír muzsikát hallgatják. Van ebben a zenében egyfajta felülemelkedés a mindennapok bajaitól, és a lélek gyógyítására is kiválóan alkalmas. Mindegy hogy fent vagyunk, vagy lent vagyunk, ez a zene összeköt mindannyiunkat. Ez a zene ereje, egy olyan erő, amely továbbsegít mindenkit a nehézségeken, és erőt ad a folytatásra. Már az első dalnál elszabadult a „vidámság”.

A zenekar saját dalait olyan őszinte és lehengerlő módon játszotta, hogy a közönség azonnal vevő volt rá. A Rock Klub eddigi legvidámabb hangulatú buliját hallhatta az aki eljött. Kevés zenekar képes arra, hogy felszabadítsa az érzelmeket, és az élőzene varázsával ajándékozzon. A The Scarlet egy ilyen zenekar. Egy csodás estét varázsolt színpadunkra – zárul a beszámoló.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.