- hirdetés -

November végére készülhet az Orosháza közbiztonságában jelentős szereppel bíró térfigyelő kamerarendszer kiépítése.

Jelentős forrást nyert az önkormányzat a települések közbiztonságának javítását szolgáló rendszer kiépítésére még korábban. Az elképzeléseket 34 millió 500 ezer forintból valósíthatja meg az orosházi önkormányzat – a mind gyorsabb és szakszerűbb kivitelezés érdekében folyamatos az egyeztetés az érintett felekkel, így például a rendőrséggel, hiszen az önkormányzat a rendőrség szakmai útmutatására támaszkodva határoz arról, hogy hova kerüljön a 19 térfigyelő kamera.

A tervek szerint legkésőbb november végére készül el a kamerarendszer kiépítése. A 19 kamerából álló rendszer mellett létrehoznak egy központot is, amely fogadja a kamerák által beküldött adatokat. A tervezésnél fontos szempont volt, hogy a rendszer bővíthető legyen. Orosháza mellett egyébként több környező kistelepülés is nyert pályázati forrást térfigyelőkamerákra – hosszabb távú elképzelés ezeknek a rendszereknek az összekötése, ezáltal pedig a határmenti tranzitforgalom ellenőrzése is, a településeken élők nyugalmának biztosítása mellett.

(x)

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.