- hirdetés -

Az elmúlt hónapok eseményeire reagálva a közrend és a közbiztonság javítását célzó komplex programtervet dolgozott ki a hivatal a polgármester irányításával. A javaslatcsomagot még tavaly októberben tárgyalta és elfogadta a város képviselő-testülete. Ebben szerepelt egy új városrendészeti egység felállítása, a térfigyelő-kamera-rendszer bővítése, illetve a közbiztonság témakörében érintett szervezetek szorosabb együttműködést célzó Városrendészeti Kerekasztal felállítása. A tervek megvalósításáról a döntéshozókat és a feladaton dolgozó szakembereket kérdeztük.

Az előzményekről és a képviselő-testület döntésének hátteréről Dávid Zoltán polgármester tájékoztatott minket.

– A legfőbb célkitűzésünk, hogy a biztonságérzete mindenkinek erősödjön, és a lakó jól érezzék itt magukat: minden olyan szolgáltatást, lehetőséget megtaláljanak helyben, ami a mindennapi élet része, illetve ahhoz szükséges, hogy meglegyen a „mindennapi kényelmük”; kellemes legyen a környezetünk; nemcsak egy élhető, de egy szerethető város a célunk. Ezért is dolgozunk olyan sokat a városfejlesztésen, lépésről lépésre fejlesztve a közszolgáltatásokat biztosító infrastruktúrát és az intézményeket. Ugyanakkor azt sem hagyhatjuk, hogy az itt élők biztonságérzete csökkenjen, a város évtizedek alatt felépített kiváló közbiztonsága megromoljon, a helyzetet mindenképpen kezelnünk kell, ezért is dolgoztuk ki a javaslatainkat, amelyek megvalósításához a képviselőktől kértünk és kaptunk támogatást – mutatott vissza Dávid Zoltán a tavaly október 19-i képviselő-testületi ülés döntéseinek előzményeire.

– Tekintettel arra, hogy a közbiztonság kérdéskörében az önkormányzatnak korlátozott a mozgástere és a jogköre, bár amit lehet saját erőből is megteszünk, mindenképpen az együttműködésben látom a hosszút távú megoldást. Így az orosháziak biztonságérzetének javítása érdekében kidolgozott terveink között erre a területre külön fókuszáltunk. Ezt a célt szolgálja a rendőrséggel való szoros együttműködésünk. Továbbá a Városrendészeti Kerekasztal megalapítása és működtetése, benne a rendőrséggel, a polgárőrséggel, a hivatal városrendészetével és szükség szerint más hatósági szereplők bevonásával. A szervezetek közötti szoros együttműködést, a közös munkát biztosító Városrendészeti Kerekasztal működését megalapozó előkészítő munka hamarosan a végére ér, bízom benne, hogy mielőbb megkezdheti munkáját az új formális szervezet. Az együttélés szabályait sértő viselkedéseket jelezzék a rendőrség felé – fogalmazott a polgármester.

Az októberben elfogadott koncepció két másik pontja a város térfigyelőkamera- rendszerének bővítése, továbbá a Városrendészet mint a polgármesteri hivatal önálló egységének felállítása volt. Ezeknek a feladatoknak az előrehaladásáról dr. Burai Mihály jegyző adott tájékoztatást.

– Polgármester úr közbiztonság-javítást célzó javaslatai között kiemelt szerepet szánt a térfigyelőkamera rendszer bővítésének. Az egyik cél a közterületi közbiztonság javítása, a másik pedig a közterületi szennyezettség felszámolása, de mindenképpen a jogsértő magatartások megelőzését és utánkövetését szolgálja már most is a rendszer. Az előkészítő felmérés a képviselő-testület ülését követően, 2023 novemberében elkezdődött, ahol a kiemelt prioritást egyes hulladékszigetek környezetére, a városi közigazgatási élettér frekventáltabb csomópontjaira, illetve egyes iskolák köré helyeztük – foglalta össze az első lépéseket a város jegyzője.

Pozitív lakossági visszajelzések érkeztek

– A helyzetfelmérés alapján láthatóvá vált a beruházás megvalósításának komplett folyamata. A felmérést követően a kivitelezést több szakaszra bontottuk. Első lépésként az Orosházi Polgármesteri Hivatal épületében található úgynevezett szerverszobát fejlesztjük, amelyet a közterület-felügyelet munkatársai használnak majd. Ezt követően bővítjük a város térfigyelőkamera-rendszerét, először 13 új helyszín kialakításával. Az előzetes helyszíni felmérés alapján a nappali és éjszakai rögzítésre is alkalmas térfigyelő kamerák kiépítése olyan területeken valósul meg, amelyek közigazgatási szempontból indokoltak vagy lakossági igény érkezett rá. A beruházás várhatóan 2024 első félévében készül el. A kamerafelvételek adatszolgáltatás útján segítik az Orosházi Rendőrkapitányság munkáját – sorolta dr. Burai Mihály a térfigyelőkamera-rendszer bővítésével kapcsolatos aktualitásokat.

A jegyző tájékoztatása szerint a képviselő-testületi döntés értelmében az Orosházi Polgármesteri Hivatal új szervezeti egysége, a Városrendészet is rendben megkezdte működését. Ez az egység magába foglalja a közterület-felügyeletet és a mezei őrszolgálatot, mint rendészeti típusú önkormányzati igazgatási feladatkoordináció. Továbbá a Városrendészet részeként megkezdte munkáját a városgondnok is. Az újonnan létrejött szervezeti egység munkáját Ruzsinszky Zsolt városrendészeti vezető irányítja. Őt az új feladatkör, a városgondnok tevékenységéről kérdeztük.

– A kollégám feladata igencsak összetett. Amellett, hogy együttműködve más szervezetekkel – a városfejlesztési csoporttal és a Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt.-vel – jelzi az észrevételeit, amik túlmutatnak a hatáskörén, saját maga is hárít el hibákat, kezeli a leginkább kézi szerszámokkal, emberi erővel megoldható problémákat. Így folyamatos részéről a város közterületeinek ellenőrzése, a hibák feltárása, dokumentálása és jelzése. Továbbá a helyszínen elhárítható kisebb problémák azonnali megoldása. A zöldterületek és parkok fenntartása-üzemeltetése kapcsán a közterületi fák gallyazása, a zöldhulladék kezelése. Az anyagi forrást és eszközt igénylő feladatokat nekem jelzi, amit pedig „saját erőből” meg tud oldani, azt a helyszínen kezeli. A városgondnok szerepet kapott a város köztisztaságának ellenőrzésében is, ugyanakkor városi karbantartási feladatokat is ellát. Így az önkormányzat tulajdonában lévő közterületeken lévő létesítmények karbantartása, gondozása is a feladatkörébe tartozik. Továbbá a polgármesteri hivatal épületeiben – a termek, folyosók, irodák, és más külön helyiségek vonatkozásában – ellátja a működéssel összefüggő önkormányzati feladatokat, végzi a karbantartást. Visszatérve a közterületekre, az önkormányzati hirdetőtáblák kihelyezése, hirdetmények kiragasztása, a táblák környezetének karbantartása is a feladata. Így minden napra jut bőven munkája. A lassan három hónapos működése nyomán már érkeztek lakossági visszajelzések is. Sokan észreveszik a pozitív változást a köztereken, és eddig csak elismerően nyilatkoztak róla – mondta a városrendészeti vezető.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.