A legfiatalabb sensei Magyarországon a kyokushin karate sportágban. 22 éves, 19 éve élete a sport, azt mondja, hamarabb tudott japánul számolni, mint azt mondani, apa, anya. Valóban tanárhoz méltó a tudatossága, hite, ereje. Szüksége is lesz rá: ott akar lenni az olimpián, a másik cél: a világbajnoki cím.
Fegyelmezettség, tudatosság, erő – ezt érzem rajta végig az interjú során. Hiába próbálom kibillenteni, és arról érdeklődni, nem lenne-e szívesebben 22 évesen épp valamely fesztiválon. Azt mondja, ő minden nap a teremben van, az élete a kyokushin karate. A kezdetektől indítunk ifj. Zsiga Zsolttal, pontosabban sensei ifj. Zsiga Zsolttal, hiszen sikeresen vizsgázott a napokban 3. danra Csillebércen.
– Mindig is az életem része volt a kyokushin karate. Háromévesen kezdtem el a sportot, édesapám már akkor edzéseket tartott. A régi nagy karatésok sok sztorit meséltek, például arról, hamarabb számoltam japánul, mint kimondtam, hogy apa, anya. Talán mondhatom azt is, az anyatejjel szívtam magamba a sportágat. De nem csak ezt, atletizáltam, kézilabdáztam, fociztam, aztán persze mindig visszajutottam a karatéhoz – mondja ifj. Zsiga Zsolt.
Arra a kérdésre, mit adott neki a sportág, a válasz gyors és egyértelmű: mindent. Erőt, fegyelmet, kitartást, nem csak a teremben, a versenyeken, hanem a mindennapokban is. – A mai világban nagyon kevés értéket kapnak a fiatalok. Úgy gondolom, a harcművészetek kiválóak arra, hogy ezt pótolják, kiegészítsék. Persze nekem is van olyan napom, hogy elég, elfáradok, de utána újra jövök a terembe, a közösségbe, szó szerint a családhoz, és visszaáll a rend – teszi hozzá.
Apa vagy shihan? No és a „kiszsiga”
Ha már család, a kérdés adott: apa vagy shihan? A válasz most is egyértelmű számára: apa mindig, shihan csak a dojóban. Zsolt szerint vannak különleges helyzetek, hiszen édesapja és egyben vezetőedzője, shihan Zsiga Zsolt jobban félti, óvja, ugyanakkor masszívabb hajtást is kap. Úgy véli, ez a javát szolgálja, mint ahogyan nem zavarja a „kiszsiga” megszólítás sem, gyakran ő is így veszi fel édesapja telefonját. A családi kapocs is erősíti azt az érzelemdús légkört, amit tapasztalhatunk a teremben, a versenyeken.
– Időnként belegondolok, ha lenne lehetőségem, újra így csinálnám-e végig ezt a 22 évet. A választ még nem tudom, de abban biztos vagyok, mindig is az életem része lesz a kyokushin karate. Szerencsésnek vallom magam, rengeteget kaptam a sportágtól. Tanulmányaim során is hasznosíthatom, most diplomáztam Szegeden, történelem-kommunikáció szakon, és felvételiztem jogra és politológiára. Ez éltet, hogy megyek előre, minden nap. A célom: a világ legjobb fightere legyek, és világbajnok. Ha lesz lehetőségem, ott szeretnék lenni 2020-ban az olimpián, Tokióban, orosháziként. Dolgozok ezért minden nap – teszi hozzá.
Azt mondja, kisgyermek kora óta zömmel felnőttek közt van, mindig is tudatosabban élt, és nem szeretne változtatni ezen a későbbiekben sem. Ma már a sensei cím birtokában tudását még inkább át szeretné adni a jövő generációja érdekében.
A csillebérci vizsga előtt egyébként azt mondta édesapjának, ha ez meglesz, egy hétig a terem közelébe se megy. Két napig bírta, hétfőn már edzést tartott, ma pedig már ő is edz, hiszen készül a következő megmérettetésre. Az idei legfőbb versenye az októberi világbajnokság lesz.
Eredményei, melyekre a legbüszkébb: háromszoros Európa-bajnok, többszörös ezüst- és bronzérmes, világbajnoki második hely, Európa kupa 2. hely, WFKO profi 4-es Grand Prix 2. helyezés, Orosháza Város Sportjáért kitüntetés, Fehér J. István és Flór László Örökös Vándordíj.
