A Történelmi Emlékpark 1920-as kövénél műsorral és koszorúzással emlékeztünk a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából.
Ellentmondásos ez az alkalom. Még akkor is, ha a trianoni történelmi veszteségből fakadó sebek fölé az összetartozás erejét igyekezett helyezni az Országgyűlés azzal, hogy 2010 óta nem gyásznap, hanem a nemzeti összetartozás napja. Ez a kettősség tükröződött az ünnepi beszédben és a műsorban. A gyász gondolata és az örök élni és tenni akarás, amely a jövőt építi.
A szónok Kovács Jenő, a testvérváros Nagykároly polgármestere azt hangsúlyozta:
– Nincs annak oka, hogy ma haragudjunk emiatt bárkire. Emlékezni kell azokra, akik belerokkantak a csapásba, de inkább azokra, akik olyan körülmények között is képesek voltak értéket teremteni.
Mérlegelésre szólított fel, hogy számba vegyük: jól sáfárkodtunk-e a lehetőségekkel:
– Mindent megtettünk-e azért, hogy legyen közös jelenünk, jövőnk. Nekünk, nagykárolyiaknak és önöknek, orosháziaknak.
A történelmi veszteségek ellenére tenni akaró és tudó közösségként jellemezte Nagykároly mindenkori lakosságát, akik úgy tették mára virágzó várossá településüket, hogy az Trianon hatására elvesztette földrajzi vonzáskörzete egyharmadát.
Az Eötvös katolikus iskola diákjai adták az ünnepi műsort, amelynek központi gondolata a trianoni veszteségek és az e fölött érzett gyász volt. Felkészítők: Tóthné Somogyi Mária és Orbánné Kovács Ilona.
A műsor végén a városvezetők, képviselők, magánszemélyek és intézmények egy-egy szál virággal rótták le kegyeletüket az emlékkőnél.
Mint ismert, 1920-ban ezen a napon írták alá az I. világháborút lezáró békediktátumot, az új országhatárok kijelölésével Magyarország elveszítette területe háromnegyedét és lakossága kétharmadát. Mintegy 3,3 millió magyar rekedt kívül az új magyar állam határain.
