- hirdetés -

Ez volt az orosházi biciklis csapat negyedik trianoni emléktúrája. A 100 éves évforduló óta minden évben nyeregbe ülnek a közép- és idősebb korosztályt képviselő hobbikerékpárosok, hogy egy-egy történelmi emlékműnél megállva megemlékezzenek a trianoni békediktátum aláírásáról, valamint a szomorú esemény következményeiről.

A csapat legfiatalabb tagja Turuczkai Lydia volt, őt követte a sorban – az életkort tekintve – férje, Károly. Ő és a többiek mind 60 pluszosak voltak, a legidősebb tag már betöltötte a 75-öt. Épp ezért is példaértékű, amit ez a hatos június 4-én véghez vitt.

– 103 kilométerre terveztük a túrát, reggel fél 8-kor a Történelmi Emlékparkban található 1920-as emlékkőnél gyülekeztünk – mesélte Turuczkai Lydia. – Mindannyian piros-fehér-zöldbe öltöztünk, és nemzeti színű szalagokkal díszítettük a kerékpárjainkat. 2020 óta minden évben megszervezzük a trianoni emléktúránkat, első alkalommal Békéscsaba-Békés volt az útirány, 2021-ben Hódmezővásárhely, Mártély felé vettük az irányt, tavaly viszont felfedeztük az Orosháza-Csorvás-Kétsoprony-Kamut-Murony-Békés-Békéscsaba útvonalat, ami mindannyiunknak nagyon tetszett, úgyhogy idén is ezt választottuk.

A nap nem csupán a kerékpározásról, a kitűzött táv teljesítéséről szólt. A hat vándor minden településen felkereste a trianoni emlékműveket, ahol meg is álltak néhány perc erejére.

– Néhány perces csenddel emlékeztünk meg a tragikus eseményről, aztán mindenkinek hagytunk időt arra, hogy mondjon néhány szót a törtélelmi eseménnyel kapcsolatban. Öröm látni, hogy ezeken a kis településeken milyen nagy becsben tartják az emlékhelyeket, már a tavalyihoz képest is volt, amelyet bővítettek, szépítettek. Sajnos egy ünnepségen sem tudtunk végig jelen lenni, hisz így is bő 12 órát voltunk úton, de a békéscsabaiból azért elcsíptünk néhány éneket és szavalatot – folytatta Lydia.

A csapat az úton is nyitott szemmel járt, figyelte és élvezte a természet szépségeit, gyönyörködött a fákban, a virágokban, az ég kékjében. Azt mondják, ők az élményért tekernek. Heti rendszerességgel indulnak együtt útnak, hogy felfedezzék a környék értékeit. Számukra ez az igazi feltöltődés.

– Igaz, nem vagyunk már annyira fiatalok, ettől függetlenül egyáltalán nem volt megterhelő számunkra ez a táv. Végig szélcsendben tekertünk, 80%-ban kerékpárúton haladtunk, és nagyrészt árnyas fák alatt jártunk. Gyakran meg-megálltunk, imádjuk például Kétsoprony hangulatát, ebben a kis zsákfaluban nagyon szeretünk időzni, és a muronyi Jantyik kápolnát is minden évben megcsodáljuk. Felvetődött bennünk az ötlet, hogy jövőre meghirdetjük a trianoni emléktúránkat, hátha többeknek lesz kedve csatlakozni hozzánk. Egy jól szervezett túra szép időben, jó társaságban aranyat ér. Csak egyszer kell kipróbálni, aztán az ember alig várja majd a következőt. Az eddigi trianoni túráink közül a mostani hatosból négyen mindegyiket teljesítettük. Köztük én és a férjem is. És jövőre is megyünk, de akkor már mécsesekkel indulunk útnak, hogy a megemlékezést még belsőségesebbé tehessük – zárta Lydia.

Fotók: Turuczkai Lydia gyűjteménye

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.