Mi van akkor, ha egy roma lány – akinek még a nevén is mosolygunk – eljut az egyetemig, és ott a szólásszabadságról kérdezik? Megtudod, ha elolvasod Farkas Eszter remek novelláját.
A dél-alföldi régió legjobb tollforgatóinak egyike orosházi lány. Farkas Eszter novellájával a képzeletbeli dobogó második fokára állhatott fel a Nekem nem mindegy programsorozat keretében.
A Norvég Civil Támogatási Alap jóvoltából megvalósuló országos közösségi és irodalmi kampány szólásszabadság kategóriájában ért el szép sikert a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium diákja.
A kiírás fő célkitűzése a társadalmi együttéléshez szükséges, alapvető demokratikus értékek megerősítése és megszilárdítása a középiskolás, 14-20 éves korosztályban.
A program tizenhat hónapja alatt három régióból – Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Észak-Magyarország – várták a problémafelvető és -feltáró diákalkotásokat négy, a társadalmat érintő és foglalkoztató kérdéskörben: szólásszabadság, erőszak, rasszizmus, elvándorlás.
A programban részt vevő diákok munkáját egy-egy, az adott régióból származó vagy jelenleg ott élő kortárs magyar író – Grecsó Krisztián, Keresztesi József, Rácz Zsuzsa – segítette.
„Hatalmas kapuja volt. Mint a börtönöknek. Ez illett is hozzá, hiszen szinte mindenki annak tartotta. De csak szinte. Én nem. Nekem ez a kapu azt jelentette, hogy egy védett, külön világba léphetek. Oda, ahová mindig is tartozni akartam. Oda, ahová sikerült feltörekednem. Hogy miért? Először is, mert szegény vagyok. De nem úgy, mint ahogy te, kedves olvasó, elképzeled. Amikor te elhúzod az orrod a trolin, a villamoson, mikor egy hajléktalan bűzét érzed, akkor én kifújom a levegőt, és megnyugszom. Mert otthon érzem magam. Ez arra emlékeztet. Arra, ahol felnőttem. Igen. Másodszor, mert roma vagyok. Bizony. Nem csak úgy félig, negyedig. Nem ám. Teljesen, tetőtől talpig, ízig-vérig roma vagyok. Barna, olajos a bőröm, fekete, hosszú a hajam, szurokszínű, fényes a szemem. És a nevem, hát igen a nevem. Lakatos Afrodité. Lakatos is vagyok, meg Afrodité is. Nem igazán komolyan vehető név, tudom. De hát nem lehet mit tenni. Nem reklamálhattam 21 éve, mikor a faluvégi bába világra segített a családom tizenegyedik gyerekeként. Nem mondhattam, hogy álljon meg a menet, tessék nekem valami tisztességes nevet adni, mondjuk, mint a Szilvia. Vagy az Ildikó. Vagy a Mária. Jó, az talán mégsem. Így hát, ezzel a névvel élek 21 éve.
És ezzel a névvel állok itt, ez előtt a kapu előtt. Nem is akármilyen előtt. Az egyetem kapuja előtt. Nem, nem koldulok. Ó, ne kérj bocsánatot a feltételezésért, megszoktam már. Nem, nem várok senkire. Én, Lakatos Afrodité, ide fogok járni…”
A novella további része itt olvasható…
