- hirdetés -

A Jónak lenni jó! kampány, és az Ökumenikus Segélyszervezet adventi adománygyűjtő akciójából mintegy 370 millió forint folyt be decemberben. Régiós központjait támogatja a segélyszervezet, így az orosházi Családok Átmeneti Otthona is kap az adományokból.

Nem csak a szervezet saját gyűjtéséből folyt be a jelentős összeg, a gyűjtésbe a közmédia is bekapcsolódott. Az MTVA Jónak lenni jó! elnevezésű kampánynak köszönhetően több mint 167 millió forint gyűlt össze az Ökumenikus Segélyszervezet számára, így a teljes összeg meghaladja a 370 millió forintot, adta hírül az MTI.

Összesen több mint 1 millióan adakoztak az adventi időszakban az akció keretében. Az összegyűlt pénzből a szervezet nemcsak a karácsonyi ünnepek körüli adományozást, hanem egész éves tevékenységét finanszírozza. Az összeg kisebb részét segélyakciókra fordítja, egyharmadát 10 regionális központjának mindennapi működésére fogja költeni. Az adományok közel felét az 53 meglévő, különböző szociális szolgáltatás fejlesztésébe és újak bevezetésébe kívánják fektetni.

Ennek keretében az orosházi Családok Átmeneti Otthonának felújítására is jut a felajánlásokból, illetve az intézmény programjaira, szolgáltatásaira is fordítanak majd az összegből. A felújítás tavaly ősszel indult el, a részletekről itt írtunk bővebben. Balogh Zoltánné intézményvezető tájékoztatása alapján a munkák az időjárási körülmények ellenére jól haladnak, a tető felújítása kész, így most a belső munkálatokon a sor.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.