- hirdetés -

A háromnapos edzőtáborban Gyopároson tartózkodó Pest megyei Érdi VSE labdarúgó csapata január 24-én két mérkőzést játszott. Délelőtt az NB III-as OFC-t verték 3–2-re, majd délután a Rákóczi Vasassal ikszeltek Csiszárék.

Rákóczi Vasas – Érdi VSE 4–4 (0–1)

ULE-bázis, műfű, 50 néző

Rákóczi:Lévai – Debreceni, Németh, Ludányi, Boros – Kánya, Vili, Buza – Mazán, Tasi, Gulyás R. Játszott még: Asztalos, Anda, Kiss Z., Simon L., Vincze
Edző: Polyák László

A Pest megyei I. osztályú bajnokságot toronymagasan vezető érdiek (15 mérkőzés, 14 győzelem,1 döntetlen) a délelőtti OFC elleni mérkőzéssel a lábukban léptek pályára, így kissé fáradtan mozogtak a zöld-fehérek. A Rákóczi első edzőmeccsén motiváltan, ötletesen játszott és méltó ellenfele volt az NB III-ra készülő, magas költségvetéssel rendelkező Pest megyei csapat ellen.

A 35. percben Kovács B. büntetőből szerzett vezetést a vendégeknek, ami a félidő végéig nem változott. A második játékrészt góllal kezdte csapatunk. A 47. percben Gulyás beadását Buza fejelte a hosszú sarokba,1–1. Néhány perccel később egy védelmi megingást követően már a vendégeknél volt az előny, 1–2. A félidő közepén a Buza ellen elkövetett szabálytalanság következtében 11-eshez jutott a Rákóczi. A büntetőt Buza helyezte a kapu közepébe, 2–2.

A vendégek gólra góllal válaszoltak, így ismét a zöldeknél volt az előny, 2–3. Mazán kapufára lőtt labdája Vili Viktor elé került, a csatár közelről passzolt a hálóba, 3-3. A mérkőzés gyors gólváltással zárult. A 75. percben előbb az Érd, majd nem sokkal később Mazán bombázott a léc alá, kialakítva a 4–4-es döntetlent.

Polyák László: – Ahhoz képest, hogy hármat edzettünk az idén, jó teljesítményt nyújtott a csapat. Már az első félidőben is volt három, négy nagy lehetőségünk, de csak a másodikban jöttek a gólok és még a nagyobb lehetőségeinket ki is hagytuk. Egy jó futballt játszó Érd ellen remek mérkőzést játszottunk!

A Rákóczi január 31-én, 15 órakor fogadja felkészülési mérkőzésen a Mezőkovácsháza csapatát. A találkozóra a gyopárosi műfüvön kerül sor.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.