- hirdetés -

Az egykori NB I-es játékos, Makra Zsolt vezeti tovább az NB III-as focicsapatot.

Eldőlt, hogy a tavaszi szezonban a korábbi NB I-es labdarúgó, Makra Zsolt készíti fel és vezeti az NB III-as Orosháza FC csapatát játékos-edzőként. A 32 éves játékos jelenleg az MLSZ A-licences edzői tanfolyamára jár – írja a beol.hu.

Restály György, az Orosháza FC ügyvezetője a következőket mondta:
— A rutinos védő képzett labdarúgó, jól lát a pályán, elfogadják a társak, és jól ismeri a helyi viszonyokat, ezért esett rá a választás. A napokban eldőlhet az is, hogy ki lesz az együttes pályaedzője, aki segíti majd Makra munkáját. Szeretnénk a középmezőnyben végezni, és stabilan bennmaradni a harmadik vonalban, ez a cél nem irreális és a csapatunkban benne van. Ehhez néhány poszton erősítenünk kell. Baranyai Béla és Lovas Tamás visszavonulásával nem maradt támadónk.

— Ha ehhez még hozzávesszük, hogy tavasszal Medvegy Ákos és Szélpál László szolgálataira sem számíthatunk, akkor mennyiségre sem maradtunk túl sokan. Egyelőre csak egy szerb támadó érkezése vehető biztosra, akivel még novemberben megállapodtunk. A következő napokban érkezik egy nagyváradi magyar játékos, akit szombaton felkészülési meccsen is tesztelünk majd. Akadnak még kiszemeltek, 18—19 tagú keretet szeretnénk kialakítani – olvasható a megyei hírportálon.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.