- hirdetés -

Hetedik alkalommal rendezte meg a művelődési központ szombaton a Márton-napi ludasságokat. Volt kukoricamorzsolás és libatepertő, a népi játszótérnek pedig a felnőttek sem tudtak nemet mondani. A napot Balkan Fanatik koncert zárta.

Márton napját november 11-én ünnepeljük, ami igen fontos dátum volt a régi idők kalendáriumában, és amihez számos szokás, néphagyomány és esemény kötődött. Orosházán már hetedik éve, hogy a művelődési ház Márton-napi ludasságokat szervez, idén november 8-án adott otthont a rendezvénynek.

A jó időnek köszönhetően az Árpád-kert és a művelődési ház is megtelt szórakozó aprónéppel – mivel elsősorban a gyerekeknek kínáltak programokat-, de a felnőttek sem unatkoztak. Sőt voltak olyan programok is, melyeknél nehezen lehetett eldönteni, valójában melyik korosztály a célközönség, hisz a népi játszóteret a legtöbb apuka talán még gyermekénél is jobban élvezte.

A számos program között volt kukoricafosztás és -morzsolás, népdal tanulás, kézműves-bemutatók, kirakodóvásár. A műsor délután kezdődött nem mindennapi előadással: székely lábbábos mondott mesét. Majd a Kisharang Néptáncegyüttes hívta táncolni a gyerekeket, és a Harangos Néptáncegyüttes is tartott bemutatót. A napot a Balkán Fanatik fantasztikus koncertje zárta.

A népi játszótér nagy sikert aratott a felnőttek körében is Fotó: Kecskeméti Krisztina
A népi játszótér nagy sikert aratott a felnőttek körében is (klikk a képre) Fotók: Kecskeméti Krisztina

A rendezvénynek a közös szórakozás mellett célja, hogy a gyerekek kipróbálhassák a régi idők szokásait, megismerjék a hagyományokat, a felnőttek pedig felelevenítsék nagyszüleiktől szerzett, népi élethez kapcsolódó tudásukat.

A két legfontosabb és legismertebb Márton-napi szokást és mondást is megismerhették a rendezvényen az érdeklődők. Az egyik: „Aki Márton napján libát nem eszik, egész éven át éhezik”, és aki spicces lesz ezen a napon az újbortól, az a következő évben megmenekül a gyomorfájástól és a fejfájástól – ha mindezt betartottad, nem lesz jövőre galiba. A Márton-napi népszokásokról, hagyományokról és mondákról itt írtunk korábban.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.