Márton napján, november 11-én libát szokás enni, ezután jön a negyvennapos, karácsonyig tartó böjt, úgyhogy megéri egy igazán emlékezetes lakomát csapni. Arról kérdeztük az utcán sétálókat, tartják-e a Márton-napi hagyományokat, és hogy mi a véleményük a nagy zsírtartalmú máj előállításának egyik sok száz éves módszeréről, a libatömésről.
– Nem tartunk libákat, úgyhogy sajnos nem őrizzük ezt a hagyományt – mesélte Hajdú László.
– Mi ugyanis nem fogyasztunk boltban vásárolt húst, helyette az otthon tenyésztett jószágokat dolgozzuk fel. Természetesen ismerem a hagyományt, miszerint ilyenkor libát szokás enni, és hogy aki Márton napján libát eszik, egész évben nem éhezik, de én nem hiszek az efféle babonákban. Mi ilyenkor, novemberben is azt esszük, ami az udvaron van: disznót, tyúkot és pulykát. A libatömést én támogatom, szerintem nincs vele semmi baj. Ha ez kell az állat májának felhizlalásához, vagyis egy jó minőségű élelmiszer előállításához, akkor mellette állok – tette hozzá Hajdú László
– Amíg a gyerekek óvodások voltak, tartottuk a hagyományokat, azóta viszont már nem – mondta Kapásné Magyar Hajnalka.
– Őszintén szólva nem is szeretjük igazán a libahúst, úgyhogy nálunk most is ugyanolyan lesz a pénteki menü, mint bármely más hétköznapon. Annyiban jelenik meg nálunk a Márton-nap, hogy a gyerekek hajtogatnak papírból valami kreatív libás dekorációt, és kész. A libatömést ellenzem. Volt olyan osztálytársam, akinek a szülei tömtek, elfogadom azt is, ha valaki ezt a módszert választja, mert szereti a hízott libamájat, de szerintem kegyetlen – jegyezte meg Kapásné Magyar Hajnalka.
– Soha nem őriztük a libaevés hagyományát – kezdte Gyulai István.
– Nálunk más hagyományok voltak, úgy mint a karácsony előtti disznóvágás. Szerintem manapság már nem igazán tartják az emberek ezeket a népi szokásokat. Egy az, hogy idejük sincs rá, hisz lótnak-futnak a megélhetésük miatt, a másik meg hogy annyira elszabadultak az árak, hogy szinte már a libahús, libamáj megfizethetetlenné vált. Ha háztól akarnánk venni, az meg tényleg csillagászati árban lenne. A libatömés érdekes kérdés. Ma sokan azt mondják, ezzel kínozzák az állatot. Régen erre nem így tekintettek, hanem úgy, mint a család létfenntartásához történő igyekezetre. Magától nem annyira hízik egy liba, így ha minél szebbet, minél kövérebbet szerettek volna „előállítani”, ezt a módszert kellett alkalmazniuk. Disznókat még nem tömnek, de ha egyszer rájönnek, tömni fogják azokat is – zárta mosolyogva Gyulai István.
– A szarvasi nagyszüleim tartottak libát, a nagymamám nevelgette őket – emlékezett vissza Lukács Ágnes.
– Az anyukámék már nem foglalkoztak ezzel, Pesten éltünk, így én sem vittem tovább sem a libatartás, sem a Márton-napi libaevés hagyományát. Orosházára kerülve se került olyan a környezetembe, aki megőrizte volna ezt a szokást. Bált tartanak, azt tudom, de az átlagemberek szerintem nem esznek ilyenkor libát. A tömésről vannak még gyerekkori emlékeim, sajnáltam kiskoromban is az állatokat, és most is sajnálnám őket. Kicsit azért ez már állatkínzás. Persze a nagymamám a jó cél érdekében mindent megtett, és hát az az igazság, hogy az így készült étel mindig nagyon finom volt – tette hozzá Lukács Ágnes.
Fotók: Horváth Bence
