- hirdetés -

Az Orosháza FC NB III-as csapatának frissen kinevezett edzője már le is vezényelte az első tréninget a csapatnak.

Kvasznovszky József lemondása után november 3-án, hétfőn Restály György ügyvezető bemutatta a csapat tagjainak az OFC újonnan kinevezett edzőjét, Boér Gábort.

– Az edzőváltásra a csapat gyenge szereplése miatt került sor – kezdte az indoklást az ügyvezető. – A sikertelenség következtében az edző is elkeseredik és úgy éreztem, hogy megszakadt a fonál az edző és a játékosok között. Ennek ellenére ki szeretném jelenteni, hogy korábban Kvasznovszky József nagyon jó munkát végzett, különösen tavaly, amikor az NB III-ban a semmiből kellett új csapatot építeni és a 8. helyen végeztünk. Most viszont lejjebb vagyunk a tabellán, elbeszélgettünk, Józsi felajánlotta a lemondását, amit elfogadtam annak érdekében, hogy a játékosok új impulzusokat kapva javítsanak a csapat teljesítményén. Bízom benne, hogy visszakerülünk a 8-10. hely környékére. Boér Gábor személyében egy fiatal, agilis szakembert bíztam meg a hátralevő három mérkőzésre, aki teljes odaadással látott munkához hétfőn.

Minőségben szeretne előrelépni

Boér Gábor 32 éves „A” licences szakember, jelenleg az OMTK Utánpótlás Labdarúgó Egyesület szakmai vezetője.

– Milyen játékosmúlttal rendelkezik?

– 1993-ban a nagyszénási serdülőben lettem igazolt labdarúgó, majd egy év múlva a Békéscsabai Előre következett. Békéscsabáról kerültem 2001-ben az Újpest felnőtt csapatába. A külföldi profizmust az izraeli Ashdod csapatánál próbálhattam ki. Ezután még több csapatban játszottam, így következett a Dabas, a REAC, a Soroksár. 2006 tavaszán a szingapúri Home United első osztályú csapatában szerepeltem, majd egy sajnálatos térdsérülés véget vetett profi karrieremnek. A felépülésem után még megfordultam Törtelen, Kondoroson, Ausztriában és végül nevelő együttesemnél, Nagyszénáson vezettem le. Pályafutásom során szerepeltem a korosztályos U – válogatottakban, és kétszer pályára léptem az olimpiai válogatottban is.

A csapat az új edzővel, Boér Gáborral (b) Fotó: Kecskeméti Krisztina
A csapat az új edzővel, Boér Gáborral (b) Fotó: Kecskeméti Krisztina

– Edzősködés?

– Ahogy befejeztem az aktív labdarúgást, rögtön jelentkeztem az UEFA „B” tanfolyamra, amit 2011-ben elvégeztem. A következő szintet, az UEFA „A” licencét az idei évben szereztem meg. Jelenleg az OMTK-ULE szakmai munkáját vezetem.

– Váratlanul érte a felkérés?

– Mindenképpen, fiatalon ritkán kap az ember ilyen kihívást. Az edző elkezd lépegetni a ranglétrán, én is egy lépcsőfoknak tekintem ezt a lehetőséget és szeretném bebizonyítani, hogy a gyerekek után a felnőttek között is sok munkával sikeres lehet az ember.

– Lehet-e három mérkőzésen csodát tenni?

– Csodát tenni száz mérkőzésen sem lehet, a munkában hiszek. Sokat már nem tudunk együtt gyakorolni ez idő alatt, de minőségben szeretnénk előre lépni. Az edzéseken és a mérkőzéseken is szeretném azt a mentalitást látni, ami rám volt jellemző játékosként.

A 13. helyen álló OFC november 8-án, 13:30 órakor hazai környezetben a SZEOL SC-t fogadja és megkezdheti a felzárkózást.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.