- hirdetés -

Nem ment a csapatnak az utóbbi fordulókban, így a vezetőedző kérte felmentését. Az NB III-as focicsapat élére jövő héten neveznek ki új trénert.

Az Orosháza FC labdarúgó csapata a 12. helyen áll az NB III-as labdarúgó bajnokság Közép-csoportjában. Az utolsó három mérkőzésen azonban mindössze egy pontot szerzett a csapat rúgott gól nélkül. Az utóbbi hetek sikertelen szereplése miatt Kvasznovszky József – aki 2013 nyarán ült le újra a csapat kispadjára – vezetőedző felajánlotta lemondását.

A meccset eldöntő Baranyai még a kispadon Kvasznovszky edző mögött (klikk a képre)
Kvasznovszky József már nem az OFC edzője (archív fotó: Kecskeméti Krisztina)

– Az elmúlt hónapokban értékes munkát végzett Kvasznovszky József, de elfogadtam az érveit, hogy megszakadt a fonál az edző és a csapat között, ezért kéri felmentését, amit el is fogadtam – fogalmazott megkeresésünkre Restály György.

A csütörtök esti bejelentést követően az ügyvezető a csapat rutinos játékosát, Makra Zsoltot kérte fel, hogy készítse fel a gárdát a vasárnapi, Dunaharaszti elleni mérkőzésre. Arra a kérdésünkre, hogy ki lesz az új vezetőedző, Restály így válaszolt.
– Tárgyalásban vagyok egy kiváló fiatal szakemberrel, de amíg nem írjuk alá a szerződést, nem szeretnék nevet mondani. Ez várhatóan jövő hét elején megtörténik – fogalmazott az ügyvezető.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.