- hirdetés -

A Dr. Ormai László asztalitenisz csarnokban január 24-26 között rendezték a 2014. évi Budapest utánpótlás bajnokságot, mely verseny a második legrangosabb sportesemény az országos bajnokság után.

A versenyen indultak a PET-BAU ASE orosházi játékosai is. Edzőjük, Bogdánffy Csaba értékelte a teljesítményüket.

– Az újoncoknál Szász Rita a főtáblára került, ahol sajnos egy agyonnyert mérkőzést veszített el 3-2 arányban. A serdülők között Séllei Anett és Benkő Anett is biztosan nyerte csoportját, a főtáblán viszont már nem sikerült továbblépniük. Párosban a Séllei – Orosz /Cegléd/ duó a négy közé kerülésért játszhatott, vereségükkel az ötödik helyen zárták a versenyt.

Az ifi mezőnyben a párosok versenyét a Fehér Zsófia – Fehér Orsolya /Statisztika/ kettős hatalmas küzdelemben nyerte meg 0-2 és 8-10 állásról az ifi ranglista vezető Imre Leila valamint Füle Kata /Kecskemét/ ellenében, bizonyítva, hogy érdemes volt a korábbi serdülő sikereikre alapozva ismételten összeállniuk. A döntőig könnyedén menetelve megszorítás nélkül jutottak el. Balogh Klaudia először játszott együtt a Statisztikás Göndör Fannival és kellemes meglepetésre az ötödik helyet szerezték meg, ami reményteljes az elkövetkező versenyek szempontjából.

Az ifi egyéniben Zsófi biztosan nyerte mérkőzéseit a legjobb nyolcig, ahol 4-2 arányban kikapott a későbbi győztes páros társától így ötödik helyen zárta a versenyszámot. Balogh Klaudia a nyolc közé jutásért hatalmas mérkőzést játszott a későbbi ezüstérmes Nagypál Mártával, de a vége 2-4 lett. Teljesítménye fokozatosan javul, remélhetően hamar eléri korábbi önmagát.

Fehér Zsófi keddtől Szombathelyen a Magyar Nemzetközi Bajnokságon vesz részt, ahol a sportág elit versenyzőinek társaságában U 21 és felnőtt mezőnyben is indulhat, biztosítva ezzel a rutinszerzés lehetőségét.

A PET BAU ASE szombaton 11 órai kezdéssel a Fürdő u. alatti teremben NB.I. o. mérkőzésen fogadja a középmezőnybe tartozó Csengőd együttesét.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.