- hirdetés -

Az ASE Orosháza lányai előbb a Dunaújváros majd a Postás SE csapata ellen arattak totális győzelmet.

A PET BAU ASE Orosháza tekintettel a serdülő TOP 12 bajnokság időpontjára pénteken előrehozott mérkőzésen játszotta le a Dunaújváros elleni bajnoki mérkőzését, majd szombaton az eredeti sorsolásnak megfelelően a Postás SE otthonában vendégszerepelt.

Fehér Zsófia iráni versenyzése miatt mindkét összecsapáson Szabó Mariann, Balogh Klaudia, Csáki Rita, Kakuszi Lilla játszotta az egyéni mérkőzéseket, a párosokban pedig a Csáki – Kakuszi és Szabó – Balogh összeállításban álltak asztalhoz. A lányok mindkét mérkőzésen hibátlan teljesítményt produkáltak, hiszen néhány játszma elvesztése mellett, mindkét ellenfelüket 18 – 0 arányban múlták felül.

– Az utóbbi hetekben egyenletes teljesítményt mutató Szabó Mariann és Csáki Rita mellett örvendetes, hogy hosszú kihagyás után Balogh Klaudia is kezdi visszanyerni formáját, bár a kondicionáló munkáját tovább kell javítani, ezen a területen még nem érte utol régi önmagát. Kakuszi Lilla teljesítménye még mindig hullámzó, hiszen egy egy mérkőzésen belül fölényes játszmagyőzelmek után képes ugyanilyen simán vereséget szenvedni – fogalmazott Bogdánffy Csaba vezetőedző.

A kedvezőtlen sorsolás után – az összes rangadót az első három fordulóban rendezték – két győzelem eredményeként a lányok felzárkóztak a közvetlen élmezőny mögé és tovább javíthatják pozíciójukat a jövő heti utolsó őszi fordulóban a Postás SE IV. csapata ellen.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.