A Magyar Nemzeti Cirkusz artistája, Olaszország utcaművésze és Orosháza breakese – új sorozatunkban, a Stafétában Gombkötő Gergőt ismerhetitek meg.
A Staféta című sorozatunkban olyan fiatalokat mutatunk be, akik érdekes foglakozást választottak, rendhagyó hobbit űznek, kimagasló eredményeket értek el. A végén pedig át kell adnia a stafétát egy általa érdekesnek talált embernek, és meg kell indokolnia, miért neki adja.
Sorozatunk első részében Gombkötő Gergőt mutatjuk be, aki Break Elek művésznéven breakel és számos alkalommal fellépett a városban. Amellett, hogy szép versenyeredményeket tudhat magáénak, break tudásával egy olasz szupercirkusz, valamint a Magyar Nemzeti Cirkusz társulatának is tagja volt. A break táncról, a cirkuszi életről, és az utcaművészek világáról beszélgettünk Gergővel.
Hogy találkoztál a breakkel, és mikor kezdtél komolyan foglalkozni vele?
– Tizenkét éves voltam, amikor az utcán breakesekbe botlottam, és végül velük töltöttem az egész délutánt. Megtanultam tőlük rögtön egy lépést, szóval megvolt az első sikerélményem is. Már másnap elkezdtem komolyan foglalkozni vele, azonnal megszerettem. Tanártól sosem tanultam, idősebb srácoktól láttam néhány dolgot, nagyon nem is volt kitől tanulni. Az első néhány év inkább csak próbálgatás volt. Ez egy olyan műfaj, amit csak gyakorlat útján lehet megtanulni, sok kitartás kell hozzá.
A break tudásodnak köszönhetően egy olasz cirkusz és a Magyar Nemzeti Cirkusz társulatának is tagja voltál. Ezek a lehetőségek hogy találtak meg?
– Létezik egy Ibi néni nevű nyugdíjas artista, aki menedzserként is működik. Felfigyelt egy pesti break csapatra, és ha lehet így mondani, eladta őket egy olasz cirkuszba. Időközben voltak tagcserék, és 2010-ben a srácok felkerestek engem, hogy kellene nekik még egy ember. Gondolkodás nélkül rábólintottam. A Magyar Nemzeti Cirkuszhoz pedig úgy kerültem, hogy artistákat kerestek egy új akrobatikus számhoz, és Ibi néni szólt nekünk, hogy lenne lehetőség ott táncolni, de mellé be kellene tanulni egy levegő akrobata számot is. Ez egy trambulinos szám volt, állatokat kellett átugrani, és valahogy úgy érkezni a földre, hogy utána még tudj mosolyogni, tehát lehetőleg nem arcra. Azért történtek vicces balesetek, egyszer az egyik srác belerepült egy tevébe, és fennakadt a púpjain. A lényeg, hogy beváltunk, és egy szezont végig turnéztunk a cirkusszal, 2011. március 15-től október 30-ig. Az egész országot körbejártuk, huszonnyolc településen léptünk fel.
Nem a kakas, hanem az oroszlán ébreszt
Milyen volt a cirkusz élet?
Kezdetben kicsit furcsa volt, de meg lehetett szokni. Reggel nem kakaskukorékolásra, hanem oroszlánbőgésre ébredsz, meg hasonlók. Minden nap más volt, és nagy kihívás is. Nagyon jó volt a gárda, egy jó kis nemzetközi banda jött össze, és szerintem ezen is sok múlik, hogy jó-e a közösség. Valójában a cirkusz előtt is nagyon alkalmazkodó voltam, de azért amikor egy lakókocsiban laksz két emberrel, és 24 órán keresztül együtt vagytok, azért az kemény munka. Megtanultam értékelni kis dolgokat. Itthon minden olyan kézenfekvő. Hónapokon keresztül kézzel mostam a zoknijaimat, volt olyan is, hogy tíz fokban tusoltam egy fém kamionban, ahol látszott a leheletem, és nagyon örültem, ha volt még egy kis langyos víz. Rájön az ember, hogy nem a luxus boldogít. Olyan élményeket szereztem, amit nem cseréltem volna el jakuzzira. Ezt a fajta életet amúgy már kipróbáltam korábban, amikor utcatáncoltam.
Utcatáncoltál is?
Igen, egy olasz turista paradicsomban táncoltam 2008 és 2009 nyarán, és az olasz cirkusz után 2010-ben Koppenhágában. Az olasz városban minden este akkora tömeg volt ott, mint Orosházán fáklyás felvonuláskor. Az utcán csináltuk a műsort, és kitettünk egy kalapot. Vásárhelyiek hívtak magukkal, akik már korábbi években voltak kint. Nagyon fontos volt, hogy tényleg jó kis banda legyünk, mert minden este nagyon oda kellett tenni magunkat, hogy tényleg tetsszen az embereknek, és fizessenek érte. Nappal a tengerparton voltunk, este meg táncoltunk. Persze ennek is volt nehezebb része, hiszen két hónapig sátorban éltünk, és egyetlen kis grillen csináltuk a vacsoránkat. Nem is ez volt a fontos, hanem a visszajelzések, amiket az emberektől kaptunk. Például egyik este egy elég neves étterem előtt táncoltunk, és kijött a pincér. Azt hittük, hogy el fog minket zavarni, vagy ránk hívja a rendőröket, (mert azért ilyen is előfordult) de hozott nekünk üdítőket, és megkérdezte, hogy mit szeretnénk enni. Egy másik este tényleg nagyon jó showt csináltunk, de valaki ránk hívta a rendőrséget, és vagy száz turista körbe állt minket, lehurrogták a rendőröket, és megvédtek minket. Végül kaptunk egy ötven eurós büntetést, amit az emberek ott helyben összedobtak nekünk. Rengeteg élménnyel gazdagodtam.
Most éppen mivel foglalkozol?
A nemzeti cirkuszos munka óta itthon vagyok. Voltak sérüléseim, és ezek miatt elkezdtem különböző természetes gyógymódokkal foglalkozni. Utánajártam, hogyan tudom saját magamat meggyógyítani. Több tanfolyamon is részt vettem, ahol főleg masszázst, és önmasszázst tanultam, valamit azt is, hogyan segítsem a testemet regenerálódni. A munkát illetően 2012-ben polgári foglalkozásom volt, egy helyi gyárban dolgoztam, de néhány hónapja felmondtam, és most szeretnék visszatérni a régi kerékvágásba. Megpróbálok ismét szabadon és boldogan élni, és ezek az elvek mellett keresem a megélhetési lehetőségeket. Nekem az egész fogyasztói társadalommal problémám van, tévét sem nézek, és szívesebben élnék azokban az időkben, amikor még a természet mindent megadott amire szüksége volt az embernek. Tudom, hogy különc vagyok, de én az egészen apró dolgoknak is tudok örülni. Szerintem fontos, hogy az ember tudja mit teszi boldoggá, mert különben sosem lesz az.
Lucz Rolandnak szeretném adni a stafétát. Együtt kezdtük a capoeirát 2003-ban, és talán ő az egyetlen, aki ugyanakkora tűzzel csinálja a régi bandából, sőt már tanítja is. Ez a harcművészet egy kicsit hasonlít a breakhez, hiszen akrobatika, tánc, zene, és teljesen egyedi a stílusa. Szerintem érdekes történet, hogyan jutott el Roland oda, ahol most tart.
