„Nem alkalmazkodunk, soha senki nem mondta meg, mit játsszunk. Így aztán kénytelenek vagyunk azt csinálni mindig, amit akarunk.” Szarka Tamással beszélgettünk.
A Ghymest talán nem sok mindenkinek kell bemutatnunk, a népzenei alapokra építő, de saját elképzelések és improvizációk alapján alakult ki az egyedi hangzásvilág, melyben szombaton Orosházán is részünk lehetett.
A zenekart a Szarka testvérek alapították 1983-ban, Gyula és Tamás 2011-ben kiemelkedő munkásságukért megosztott Kossuth-díjat kaptak. Szarka Tamást kérdeztük.
30 év. Azt mondják, ennyi gombócból is sok. Honnan indultak és hova jutottak ennyi idő alatt?
– Ha ezt pontosan összegezni akarnám, az 30 évig tartana. Azért adtam a legújabb lemeznek azt a címet, hogy 30 Fényév, mert ez összegzi, hogy olyan gyorsan és fényesen repült el, mint a fény. Ez az anyag egyéves sincs, ebből játszunk most. Augusztus 20-ra tekintettel ünnepi zenék is felcsendülnek a régiek mellett. Régen jártunk már Orosházán, örülünk, hogy most visszajöttünk.
Mennyire tud alkalmazkodni a zenekar az újdonságokhoz?
– Piaci értelemben teljesen reménytelen vállalkozás volt a mienk, hiszen táncház zenekarként indultunk. Egy kollégium szobájában játszottunk fa hangszereken. Mi akkor sem és most sem alkalmazkodunk, soha senki nem mondta meg, mit csináljunk, mit játsszunk. Így aztán kénytelenek vagyunk azt csinálni mindig, amit akarunk. Ez nem mindig olyan könnyű azért, de mi inkább a nehezebb utat választjuk.
A fiatal zenészek mennyire épültek be a zenekarba?
– Mondjuk úgy, hogy hozzánk képest fiatalok, hiszen ők is lassan a 40-esek közé tartoznak. Nagyon profi zenészek, kiválóan megértjük egymást. Egyrészt alkalmazkodni kell egymáshoz, és az sem árt, ha kiválóan muzsikálnak. Mindkettő megvan, ezért jó így a zenekar.
A Kossuth-díj mennyire változtatta meg az életet?
– Nem igazán hozott változást. Én ezt inkább előlegnek tekintettem, ezért is kell még tovább dolgozni. Az eltelt két évben azért azt hiszem, megfeleltünk ennek.
Ez egyfajta mérce, ami alá most már nem lehet menni?
– Természetesen az. Engem meglepett ez a díj, hiszen kvázi fiatalon kaptuk. Ez valószínűleg azért volt így, mert nagyon fiatalon kezdtük. Ahhoz képest, hogy 30 éves zenekarban játszunk, nem vagyunk annyira öregek. A több évtized, már feltételezte ezt a díjat, ám én utólag is be akarom bizonyítani, hogy megérdemeltük. Csodálatos elismerés, még inkább érzem a szeretetet és a tiszteletet, de önmagában ez a díj teltházat nem biztosít nekünk. Az a csodálatos kört, ami a zenekar és a közönség között kialkul, azt a zene és a színpadi teljesítmény adja, és nem a díjak. A díjak miatt az emberek nem vesznek jegyet.
Mikor jött el az a pillanat, hogy eldöntötték, a hagyományos népi hangszerek mellé beemelik az elektromos hangszereket, a dobszerelést.
– Ma mindent lehet, mert minden igaz és annak az ellenkezője is. Mindenki mindent csinál, bárki bármit megtehet a zenével. Nálunk is volt egy pillanat, hogy azt éreztük, más zenéket is szeretünk, így bejött a dobszerkó és a gitár, azonban a hegedűt és a bőgőt a mai napig ott fogjuk a kezünkben és élőben játszunk vele. Ezt a sítlust nem hallottam a rádióban, így hát csináltunk egy ilyet. Ösztönből van az egész, és ha nem onnan jön, akkor az nem is az igazi. Tudományosan nem lehet zenét szerezni, bár vannak rá próbálkozások, csakhogy nekem az nem tetszene, én az ösztönben hiszek.
A Ghymes együttes orosházi koncertjéből részletet mutatunk a városi televízióban, augusztus 20-án a 19 órai híradót követő Kommentár nélkül című műsorban.
