- hirdetés -

A tavalyi mennyiség több mint kétszerese, mintegy ötven tonna búza érkezhet Baranyába a magyarok kenyere jótékonysági akció keretében. Az orosháziak 7 zsák búzát adtak a nemes kezdeményezéshez.

Korinek László, a magyarok kenyere akciót két évvel ezelőtt elindító jogászprofesszor az MTI-nek azt mondta: minden bizonnyal túlszárnyalják az előzetes elképzeléseket is, így idén a tavalyi búzamennyiség kétszerese érkezhet a mohácsi Szent Miklós Vízimalomhoz az augusztus 17-én tartandó összeöntés ünnepére. Kitért arra, hogy az összes megyéből és a Kárpát-medence mindegyik országából, de Európa távolabbi, magyarok által lakott helyeiről, a hazai települések testvértelepüléseiről is érkezett búza. Hozzátette: a gabona összegyűjtése jelenleg is zajlik.

A jogászprofesszor azt mondta, hogy a tervek szerint a fővárosi állami ünnepre szánt kenyeret, amelyet a Szent Jobb-körmeneten Erdő Péter bíboros áld meg augusztus 20-án, idén is a Baranyában összegyűjtött lisztből sütik meg. Újdonság, hogy a magyarok kenyere akció keretében ezentúl minden évben a Kárpát-medence más-más tájairól hozzák a kovászt, amely idén a székelyföldi Oroszhegyről érkezik.

A helyi gazdálkodók által beadott búza már a szállítást várja (Fotó: Melega Krisztián)
A helyi gazdálkodók által beadott búza már a szállítást várja (Fotó: Melega Krisztián)

Idén a tervezett 50 tonna búza felét a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) ajánlotta fel. A szervezet az alapanyagot a területi igazgatóságok közreműködésével gyűjtötte össze az ország 19 megyéjéből. A NAK felhívására Orosházán is gyűjtöttek búzát a magyarok kenyeréhez.
– Az Orosfarm Zrt, az Orosházi Gazdakör, a Nagyszénási Gazdakör, a Gerendási Gazdakör, valamint Vacsi József és Gábor Géza gazdálkodók összesen 7 zsák búzával járulnak hozzá a nemes kezdeményezéshez – mondta el érdeklődésünkre Horváth József. Az Orosházi Gazdakör elnöke hozzátette, hogy a búzát már összegyűjtötték, az Orosfarm Zrt raktárában tárolják az elszállításig.

A megőrölt liszt legnagyobb részét idén is a Böjte Csaba vezette, 2300 árva gyermeket gondozó Dévai Szent Ferenc Alapítványnak juttatják el, hogy az a szervezet gyermekotthonaiban alapanyagaként hasznosuljon.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.