- hirdetés -

Bravúrgyőzelmek és nem várt vereségek tarkították a labdarúgó utánpótlás csapat szezonját, akik a megyei bajnokságban másodikok lettek.

Július 13-án érmeket osztottak az OMTK ULE sportcentrumában. Az U 19-es csapat értékelése után most Gyimesi András, az ezüstérmet szerzett U16/17 edzője következik.

– Csapatunk két fronton küzdött a pontokért. Részt vett a megyei bajnokságban és játszott az NB II versenyrendszerében- kezdte a beszámolót Gyimesi András edző. – Ezen kívül segítséget adott az U 15 és az U 19 korosztálynak is. A helyzet speciális abból a szempontból is, hogy ebben a korosztályban maximálisan két évet töltenek el a gyerekek, ami azt jelenti, hogy minden évben feleződik a keret ,mindig új csapatott kell kialakítani. A csapatszintű eredményességet nagyban befolyásolja az adott keret egyéni tehetsége, képzettsége. Ebben a korosztályban már nem csak az egyéni, sokkal inkább a csapatszintű képzésnek kell dominálni, felkészítve a gyerekeket az U 19 bajnokságra, ami már- már felnőtt szintet kell hogy képviseljen. Ebben az évben sem volt ez másképp, új csapat kialakítása mellett a kiöregedő játékosok felkészítése fontos feladat volt – fogalmazott a tréner.

Az U16/17-es csapat nagyot küzdött a bajnokságban (Fotó: Betkó Tamás)
Az U16/17-es csapat nagyot küzdött a bajnokságban (Fotó: Betkó Tamás)

Eredményesség szempontjából a tavalyi év megismétlését tűzték célul, ami sajnos nem sikerült, mivel a megyei bajnokságban másodikok lettek ,az NB II-es bajnokságban pedig nem sikerült az első tízben végezniük.
– Voltak mérkőzések, ahol érett focival rukkoltak elő a srácok, nem várt győzelmek és nem várt vereségek kíséretében. El kell mondani azt is, hogy a tavaszi mérkőzés torlódás (heti 2-3) bizony befolyásolta az eredményességet. Erről viszont sem az egyesület , sem a csapat nem tehetett, az időjárás így alakította a bajnoki rendszert. Sem elmarasztalni, sem kiemelni nem szerencsés senkit, mindenki tette a dolgát. A „kiöregedő” játékosokat nyugodt szívvel engedem a magasabb korosztályba, biztos vagyok benne, hogy ráhangolódás után megállják a helyüket – fejezte be értékelését Gyimesi András.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.