- hirdetés -

A Rákóczi Vasas a 6. helyen zárt a megyei I. osztályú labdarúgó bajnokságban. Csizmadia Imre sportköri elnök és Polyák László edző értékelte a csapat teljesítményét.

A Rákóczi Vasas SE az anyagi lehetőségeit tekintve a 2012-2013. évi megyei I. osztályú bajnokságnak közepes kondíciókkal indult-

– Költségtakarékos gazdálkodással jól szerepeltünk az őszi szezonban, majd az önkormányzat 2013. évi sporttámogatása és a 2012/2013. évi sikeres TAO pályázatnak köszönhetően az anyagiakat figyelembe véve biztonsággal játszhattuk végig a tavaszi időszak összes mérkőzését – kezdte az értékelést Csizmadia Imre elnök.

Az egyesület labdarúgó csapatai által használt rákóczitelepi sportlétesítmény a megyei I. osztály egyik legszebb létesítménye és legjobb pályája. A felnőtt labdarúgó csapat a játékosállományát tekintve úgy indult a bajnokságnak, hogy a dobogós helyezések valamelyikéért is versenyre kelhet. A minimális cél az 1-8. hely elérése volt.
– A csapat összetétele gyakran változott a mérkőzések folyamán a különböző munkahelyi-, családi- és egyéb más elfoglaltságok miatt, ezért az eredményességben megfogalmazott elvárásaink csak részben tudtak valóra válni – fogalmazott Csizmadia Imre.

„Többet vártam a csapattól!”

– Helyezésben de főleg pontszámban többet vártam a csapattól – kezdte a szakmai értékelést Polyák László edző. – Nagyon nehéz lenne bárkit is kiemelni, mert nem is volt olyan játékos, aki végig egyenletes jó teljesítményt nyújtott volna. Úgy gondolom, hogy Albert Lacinak jót tett, hogy átigazolt az OFC-ből és életében először végigjátszott egy szezont a felnőtt bajnokságban. Juhász Norbi hozzáállásával és több mérkőzésen mutatott jó játékával is elégedett voltam. Nagy csalódást egyénileg nem okozott senki. A csapatnak kellett volna minimum 10 góllal többet szerezni és az a helyezésünkben és a győzelmeink számában is megmutatkozott volna. Házi gólkirályunk Debreceni Péter lett 11 góllal – mondta a vezetőedző.

Felemás szezont produkáltak a fehérmezes Rákóczi Vasas focistái (Fotó: Kecskeméti Krisztina)
Felemás szezont produkáltak a fehérmezes Rákóczi Vasas focistái (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

Szerinte az első három csapat kiemelkedett a mezőnyből azzal, hogy ők tudtak nyerni hétről-hétre, és jobbak is voltak, mint a mezőny többi együttese.
– Ha több ellenfél felvette volna velük a versenyt, akkor még jobb bajnokság kerekedett volna ki belőle. A kiesés elkerülésért harcoló csapatok időnként nagyon fegyelmezetten fociztak, legalábbis ellenünk a Dévaványa és a MÁV is. Régen volt ilyen kiélezett harc elől és hátul is.

Augusztus elején rajtol az új bajnokság

Friss információ, hogy augusztus 10-én kezdődik a bajnokság, így július első hetében megkezdődnek az edzések.
– Valószínűleg lesznek új játékosok, de ezt nagyban befolyásolja az is, hogy mi lesz az OFC játékos keretével. Mi elsősorban továbbra is orosházi ( itt élő, dolgozó) felnőtt és utánpótlás korú játékosokban gondolkozunk. A mostani keretünk is 99%-ban orosházi játékosokból áll, ami szerintem azért még országos szinten is elismerésre méltó – zárta Polyák László edző.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.