- hirdetés -

Hip-hop, néptánc, salsa és break – még ennél is színesebb lett a művelődési ház csoportjainak idei év végi bemutatója.

Büszke anyukákkal és kíváncsi orosháziakkal teltek meg június 10-én a művelődési ház színháztermének széksorai. Az est folyamán először a Harangos Néptáncegyüttes lépett színpadra Galgamenti mulatságukkal. Az együttes három éve alakult, így 11 év kihagyás után ismét lett városi néptáncegyüttese Orosházának. Természetesen az utánpótlásról is kell gondoskodni, a Kisharang és a Csengettyű kis táncosai is bemutatkoztak az est folyamán. Panyi Katalin és Mórocz Bence mindhárom csoport művészeti vezetője.

A népi hagyományok ápolása mellett legalább ilyen fontos a modern táncműfajok művelése is. Erről a Best Dance Company és a ReDance Hip-Hop Crew gondoskodott. Mindkét csapat számos hazai és nemzetközi versenyen indult, és söpörte be a díjakat. Egy break előadást is láthattunk, a városi gyermeknapra szánt produkcióját mutatta be Break.Elek, Ludas Matyi szerepében.

A Csengettyű kis táncosai is bemutatkoztak az est folyamán (Fotó: Kecskeméti Krisztina)
A Csengettyű kis táncosai is bemutatkoztak az est folyamán (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

Színpadra állt az orosházi Salsa Műhely kezdő és haladó csoportja is. Három éve működik a műhely városunkban, ahol salsával és latin táncokkal ismerkedhetnek meg a táncolni vágyó felnőttek.

Az est folyamán bemutatkozott az Aqua De Beber néven működő capoeira csoport is. Lucz Roland több mint 10 éve foglalkozik a harcművészet elsajátításával, az ő vezetésével indult újra a capoeira oktatás Orosházán. A Regional stílust mutatták be, amelyben a gyors és akrobatikus elemek játszanak fontos szerepet.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.