- hirdetés -

A művészeti iskola tanárai és növendékei rendhagyó zeneirodalom óra keretében Kodály Zoltán születésének 130. évfordulójára emlékeztek.

A művelődési ház adott otthont a január 29-én rendezett eseménynek, a koncertterem zsúfolásig megtelt, a székek száma nem bizonyult elegendőnek.

A zeneirodalmi előadást Kovács Beáta tanárnő vezette, bemutatta Kodály életét és munkásságát rövid, összeszedett és közérthető formában, a háttérben vetített képek, videó bejátszások tették még érdekesebbé a hangversenyt. A közönség a sokak számára ismerősen csengő Kodály szerzeményeket és általa gyűjtött népdalokat hallhatta az iskola tanárai és növendékei előadásában.

Az esten a Kicsinyek Kórusa is fellépett (Fotó: Kecskeméti Krisztina)

– Kodály Zoltánról fontos megemlékeznünk, hiszen amellett, hogy világhírű zeneszerző, felkarolta a magyar népzene gyűjtését. Nekünk, zenepedagógusoknak példaként szolgál, lefektette a zenetanítás, a zenei nevelés alapjait. Az általa kidolgozott módszer egyedülálló, Japántól az Egyesült Államokig minden felől érkeznek tanárok a kecskeméti Kodály Intézetbe, hogy elsajátítsák a méltán világhírű Kodály-módszert – hangsúlyozta Kőszegi Németh József, az iskola igazgatója. – Nagy öröm, hogy Orosháza apraja-nagyja részt vesz a koncerten, a felnőtt kollégáktól a gyerekekig mindenki szívesen szólaltatja meg Kodály kiemelkedő opusait.

A művészeti iskola tanárai és diákjai mellett az esten közreműködött a Kicsinyek Kórusa és a Kodály Zoltán Gyermekkar kamarakórusa. A rendhagyó zeneirodalom óra valódi lényege egy folyosói beszélgetésben hangzott el, miszerint a zenét nem elég élvezni, tudni is kell.

Az est fellépői:

Növendékek: Madarász Laura – furulya, Bartos Jarmila – fuvola, Pataki Arnold – klarinét, Miszlai Dorina – fuvola, Kardos Gergely – fuvola
Tanárok: Ondrik Zsuzsanna – cselló, Pintér- Tóth Judit – zongora, Lestyán Mihályné – zongora, Szénási Anikó – zongora, és az iskola igazgatója Kőszegi Németh József – ének. Közreműködött a Tücsökzenekar, a Kicsinyek Kórusa, és a Kodály Zoltán Gyermekkar kamarakórusa.

Kodály Zoltán: 1882. december 16-án született Kecskeméten. Érettségi után Budapesten a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-német szakán tanult, mellette beiratkozott az Országos Magyar Királyi Zeneakadémia zeneszerző tanszakára. Kodály érdeklődése a magyar népzene iránt 1905-ös doktori értekezésével kezdődött, majd Bartók Bélával együtt kezdett népdalokat gyűjteni. A háromszoros Kossuth-díjas zeneszerzőről bővebben itt olvashattok.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.