- hirdetés -

A Máltai Játszótér szeptember 29-én szombaton ünnepelte második születésnapját. Ez alkalomból egész napos programmal várta a családokat.

A nap folyamán karate, capoeira, és port de bras tornabemutatót láthattak, és vetélkedőkön versenyezhettek a gyerekek. A (F)Apácák Énekstúdió és Petőfi Művelődési Központ Starlet Énekcsoport előadása mellett a Maximóka és a Mr. Shame zenekar koncertje szórakoztatta a családokat.

Ünnepeltek a gyerekek is (klikk a képre) Fotók: Kecskeméti Krisztina

A sok fellépő mellett egész nap kézműves foglalkozásokon próbálhatták ki kézügyességüket, és kürtöskalácsot készíthettek kicsik és nagyok egyaránt. A nap egyik fénypontja, a születésnapok nélkülözhetetlen kelléke a torta volt, aminek sikerét a maszatos kis arcok bizonyították.

Az ünneplés az este 6 órás kapuzáráskor ért véget amikor kiderült, több mint 300 résztvevő volt kint a kétéves játszótéren.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.