- hirdetés -

Féja Géza író, újságíró, a Viharsarok című könyv szerzője – rá emlékeztek a csütörtökön.

Az Orosházi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete megemlékezést tartott április 12-én a Nyugdíjasházban Féja Géza Viharsarok című könyvének megjelenése évfordulójára. Az egybegyűlteket dr. Násztor Sándor elnök köszöntötte, a rendezvényen részt vett dr. Dancsó József polgármester is, aki elismeréssel szólt a kezdeményezésről. Dr. Násztor Sándor a megemlékezés végén felvetette, hogy a Féja-relikviákat szerezze vissza a város, és méltó helyen állítsa ki, így őrizve az író emlékét.

75 évvel ezelőtt látott napvilágot a népi írók jeles képviselőjének munkája, amelyben nagy hangsúllyal figyelt Orosházára.
– Húzzuk ki magunkat, mert városunkról írt a legnagyobb terjedelemben – hangsúlyozta megemlékezésében dr. Szabó Ferenc nyugalmazott múzeumigazgató, aki a könyv szellemi hozadékáról, korát meghaladó társadalomtörténet-írásáról is szólt.

Féja Endre (Fotó: Rajki Judit)

– Ritka dolog, hogy egy város ennyire törődik a múltjával – mondta a megemlékezés után Féja Endre irodalomtörténész, az író fia, akit arról kérdeztünk, milyen módját látja annak, hogy a fiatalok is megismerjék a múlt értékeit, akár édesapja munkásságát. – A Viharsarok című könyvből például kiemelhetünk olyan részleteket, amelyek ma is mondanak valamit, a régi várost, ennyivel lettünk többek, ezek a gondok még mindig megvannak. Ezeket megismertetni a gyerekekkel, fiatalokkal, akik talán ennek nyomán a későbbiekben is fogékonyabbak lesznek a múlt értékei iránt, mert jövőt csak úgy lehet építeni, ha a múltra alapozunk. A nagyszüleink világa az az út, ahonnan jöttünk, ahonnan eredünk.

A Viharsarok egy magyar tájegység neve, amit Féja Géza 1937-ben megjelent azonos című könyve terjesztett el Békés, Csanád és Csongrád vármegyék egy részére vonatkozóan, így ez talán a legfiatalabb magyarországi tájnév. A tulajdonképpeni Viharsarok tágabb értelemben a Körös folyóktól délre kezdődik, és Maros-Tisza, keleten az 1920 utáni magyar-román határ által határolt nagyjából négyszögletes területet jelenti. Sűrűn illetik Körös-Maros közeként is a területét, de az itt élők jobban szeretik a Viharsarok kifejezést használni. Főként a békés megyeiek tekintik magukénak a területet, de Hódmezővásárhely környékén is erős ez az érzés.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.