- hirdetés -

Megérkezett a válasz a szerdai MSZP-s közleményre.

A FIDESZ orosházi csoportjának elnöksége nevében Zalai Mihály reagált Füvesi Sándor MSZP-s képviselő szerdai közleményére.

Szerinte dicséretes, hogy Füvesi Sándor gyorstalpaló oktatást tart a törvényhozás folyamatáról hétről hétre, de ismételten felhívja a figyelmét, hogy még nem fogadták el sem az önkormányzatokról, sem pedig a köznevelésről szóló törvényt.

„Jó volna, ha a szocialisták eldöntenék végre, hogy az állam jó, vagy rossz gazda, hiszen a rendszerváltozás előtt az volt a szocialisták módszere, hogy mindent központi irányítás alá vontak, néhány évvel később viszont amit csak lehetett eladtak, jórészt külföldi kézbe. Felszólította-e Füvesi képviselő úr akkor Fetser Jánost, amikor a nyereséges MÁV-Cargo, vagy a Malév külföldi kézre átjátszásában asszisztált a parlamentben? Akkor miért nem kürtölte tele a várost, hol volt akkor Füvesi Sándor?” – tette fel a kérdést.

Úgy fogalmazott, az elmúlt években kiderült, hogy csak a magyar állam a rossz gazda. Példának hozta a francia államot, amely tulajdonos azokban a cégekben, akik – megfogalmazása szerint – szocialista közreműködéssel felvásárolták az 1990-es években a magyar energiaszolgáltató cégeket és most jól és eredményesen működtetik ezeket a vállalatokat.

„Tapasztalhattuk; az állam csak akkor rossz gazdája a köztulajdonnak, ha a szocialisták vannak hatalmon. Azért, mert nem tudnak és nem akarnak erős cégeket, intézményeket, országot építeni” – zárul a közlemény.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.