- hirdetés -

Hívunk és várunk benneteket egy laza és kötetlen újságíró-olvasó találkozóra a Sziget Caffe-ba szeptember 2-án.

Szeptember 7-én leszünk 2 évesek. De a szülinapunk szerdára esik, szerdán pedig nem igazán szokás bulizni. Ezért úgy gondoltuk, kicsit előrehozzuk az évfordulót, hogy minél többen velünk ünnepelhessetek.

Közeleg a 2. szülinap

A Sziget Caffe terasza szeptember 2-án délután csak a miénk lesz, ugyanis ott tartja az OrosCafé stábja a szülinapi partit. Arra gondoltunk, hogy egy kötetlen újságíró-olvasó találkozót hozunk össze. Ott lesznek a szerkesztők, újságírók, fotósok, operatőrök. Lehet tőlünk kérdezni, érdeklődni, beszélgethettek, de akár vitatkozhattok is velük egy-egy témán, kommenten, íráson, videón.

A Sziget Caffe ezen a napon 18-20 óra között minden koktélját, kávéját, teáját, sörét, borát és pálinkáját féláron adja. Hogy ne maradjatok éhen, arról a Dózsa György utcai Rétesbolt gondoskodik majd. Finom réteseket, sütiket, pogácsákat kóstolhattok és természetesen lesz szülinapi torta is: Orosháza Túróslepény tortáját osztjuk szét köztetek – persze miután elfújtuk a két gyertyát.

A szülinapi partira itt tudtok bejelentkezni Facebookon. A félreértések elkerülése végett: bárki jöhet a bulira, akinek kedve van, ehhez nem kell beregelni a Facebookon.

A programot 20 órától a Dolce Dance Tánciskola színesíti. Orosházán 2010 szeptemberében indult az első kezdő tanfolyam, mégpedig kubai salsa, amely a régióban és országos szintes is egyre népszerűbb. A heti rendszerességű órák mellett partykat, tánchétvégéket, nyári több napos fesztiválokat rendeznek illetve esküvői és szalagavató táncok betanítását vállalják országszerte. A tánciskola repertoárjába elsősorban latin táncok tartoznak: kubai salsa, bachata, reggaeton, zumba.

Érdemes tehát velünk indítani szeptember 2-án a péntek estét!

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.