Ilovszky Béláné Irénke nénire emlékeztek a festményeiből rendezett kiállítással.
A virágok orosházi festője, a szépség megörökítője emlékkiállításának megnyitóját tartották szombaton a Művészetek Házában. Az Ilovszky Béláné 94. születésnapjára összeállított tárlatot jelentős érdeklődés mellett nyitották meg, és Irénke néni szokása szerint a találkozón finom házi süteményekkel kínálták a jelenlévőket.
A család és a Kulturális Kapcsolatok Egyesülete szervezte kiállítás 76 alkotással gyönyörködteti a művészetkedvelőket. 2007-ben, 90. születésnapján már ezen a helyszínen láthattuk Irénke néni munkáit, akkor sokan köszöntötték, a mostanin már csak fotója és festményei révén volt jelen, miután másfél éve „kilépett az életből” (Koszorús Oszkár).
A köszöntők sorát dr. Janovszky Sándor főiskolai igazgató kezdte, aki szerint az érzelmek tetten érése fedezhető fel Ilovszkyné munkássága révén, amely nekünk is segít a szeretet és a harmónia megtalálása felé vezető úton. Mint mondta: a szeretet megnyilvánulásait örökítette meg, amikor családjától kapott csokrait festette, de akkor is, amikor a mezőn gyűjtött virágokat csokorba rendezve esténként ecsetet ragadott, miközben szeretett férje felolvasott neki.
Gonda Géza, a Kulturális Kapcsolatok elnöke kiemelte, hogy a fejlődés, tanulás iránti igény mindig jellemezte Irénke nénit: rendszeres résztvevője volt alkotótáboroknak, művésztelepeknek, ahol meghallgatta a festőtársak véleményét. Így került kapcsolatba Kett Groza János festőművésszel, a Romániai Képzőművészek Szövetsége Aradi Csoportja elnökségi tagjával. Kett Groza is méltatta az orosházi „szelíd arcú, egyszerű asszonyt”, akinek szemében mindig az alkotás öröme látszott, aki művészi szintre emelte a hétköznapok banális dolgait.
Koszorús Oszkár szerint Ilovszkynét az állandó adni akarás jellemezte, belső ösztöne jó irányba vezette lelkét, örömöt akart okozni, és a belőle áradó derűvel ezt el is tudta érni. A helytörténész a múlt – jelen – jövő hármasságában vizsgálta meg az alkotó jelentőségét.
Sass Ervin megnyitó beszédében korábbi emlékeket osztott meg velünk. A Könd utcai kiállító teremben beszélgetett az akkor még nyolcvanas éveinek végét taposó Irénke nénivel, amikor feltette az újságírói kérdést: „Irénke, hogy történt az, hogy huszonkét éves fiatalasszony korában festeni kezdett?” A válasz:” Mert szeretem a szépet, és meg akartam örökíteni mindent, ami szép.”
Sass Ervin írása, amely a 2009-es Jelen Orosházi Almanachban jelent meg, és Koszorús Oszkár beszéde itt olvasható.
Ez volt ars poeticája, ez a szándék vezette ecsetjét a vásznakon, és keltette életre a környék tájait, tanyáit, virágait. A kor érzékeny lelkű krónikásaként mutatta meg, milyen a napnyugta, az őszi elmúlás, vagy a tél csendje ezen a vidéken. Dallamokat idéz fel bennünk egy-egy festménye, ami szintén túlmutat azon, hogy pusztán a valóság képi mását őrzik: érzelmeket őriznek és keltenek. Ilovszkyné a virágcsendéletek festése révén nyert értelmes életet alkotóként, és adott értéket a szemlélőknek. Minden virágcsokra mesél, de leginkább az egyszerű, mezei virágok „állnak jól” neki, talán ezek dallamai, üzenetei álltak legközelebb az ő lényéhez. Ha hagyjuk magunkat megszólítani, mindannyiunkat szárnyra kapnak. Köszönet érte!
A megnyitón közreműködött Muntyán Nóra (fuvola), Csernai Lajos (klarinét) és Lestyán Mihályné (zongora).
