- hirdetés -

A Nyíregyháza elleni mérkőzésen a főszerepet a játékvezetők játszották, nem a csapatok.

Orosháza FC – Nyíregyháza Spartacus FC 0 – 1 (0 – 1)

NB II-es bajnoki labdarúgó mérkőzés, Orosháza, 300 néző
Vezette: Mészáros I. (Iványi, Kormányos)

Orosháza: Molnár – Szűcs, Balogh, Kerekes, Kerepeczki, Mike (Búza 70. perc), Juhász (Szabó T. 25. perc), – Bartyik, Ács, Baranyai, Randelovic
Vezetőedző: Kvasznovszky József

Nyíregyháza: Holczer – Miskolczi (Perényi 78. perc), Cséke, Horváth L., Boukar – Pákolicz (Zabos 52. perc), Minczér, Nacim, Demjén – Andorka (Makai 89. perc), Bajzát
Vezetőedző: Brekk János

Erős rendőri biztosítás fogadta a mérkőzésre érkezőket, a szervezők sok vehemens vendégszurkolóra számítottak. Ám az a közel 30 nyíregyházi drukker aki Orosházára érkezett, már a meccs előtt összebarátkozott a hazai nézőkkel, és a tegnapi válogatott meccset elemezték. Az egész összecsapás alatt sportszerűen buzdították csapatukat.

A mérkőzés előtti napon jelentette be hivatalosan Kvasznovszky József, az orosházi csapat edzője, hogy lemond posztjáról. Ezért a szombat délutáni verőfényes napsütésben utoljára állt a csapat élén.

Érződött a játékosokon, hogy szép búcsúajándékot akarnak adni edzőjüknek, mert az első perctől kezdve hatalmas elánnal vetették bele magukat a meccsbe. A mezőnyjáték volt erősebb az első negyedórában, melyből a vendégek jöttek ki jobban. A 14. percben Boukar ívelését Molnár bravúrral tolta szögletre, majd 4 perccel később Demjén 18 méteres szabadrúgása kerülte el a jobb felső sarkot.

A mieink hajtottak becsülettel, nem érződött a pályán, hogy a Nyíregyháza jóval erősebb csapat. A 31. percben Andorka 28 méteres lövése a felső kapufát súrolva hagyta el a játékteret, a nézőtéren megkönnyebbült sóhaj hallatszott a helyzet után. A kontrából azonban majdnem megszereztük a vezetést: Randelovic tökéletes átadását Ács Levente 8 méterről lőtte ajtó-ablak helyzetben a rövid sarok mellé. A nézők most is hallatták hangjukat, ám most a csalódottság szólt belőlük.

A hangulat kezdett kissé kezdett paprikás lenni, mikor a félidő közepén Kerepeczki egy ütközés után a földön maradt és a kezét fájlalta. Pár perccel később szintén ő volt az elszenvedője egy újabb kemény párharcnak, mely a labdáért folyt, ám az ellenfél játékosa nemes egyszerűséggel lekevert Kerepeczkinek egy nyaklevest. Mindez közvetlenül a partjelző orra előtt történt, ám a zászló nem lengett és a vezetőbíró sípja is néma maradt.

Ezután kissé leült a játék, mindenki várta a félidő végét jelző hármas sípszót, ám nem ez következett. A 45. percben Andorka 15 méteres lövése telibe találta a védekező Baloghot. A hazaiak legnagyobb meglepetésére a játékvezető 11-est ítélt és kiállította védőnket. Óriási reklamálás vette kezdetét, ám a büntetőt ez nem vonta vissza, melyet Bajzát a jobb alsó sarokba gurított (0 – 1).

Ezzel véget is ért az első félidő, azonban az indulatok a pályán és a nézőtéren egyaránt magasra szöktek.

Hatalmasat küzdött a sárga mezes orosházi csapat (klikk a képre) Fotók: Melega Krisztián

A második félidőre tehát emberhátrányban futott ki az OFC, de érződött a csapaton, hogy nem adják fel a küzdelmet. Az elkövetkező 48 percben mindent egy lapra tettek fel fiaink, és hatalmas szívvel, akarattal játszottak. A Nyíregyháza támadott többet, de épkézláb helyzetet nem tudtak kidolgozni, mindig időben odaért valaki. A meccs hajrájában eleredt az eső, csúszóssá vált a pálya, így egyre több lett az ütemkésésből adódó apró szabálytalanság mindkét oldalon, mely erősen tördelte a játékot.

A hangulat tetőfokára hágott, mikor a 85. percben egy baloldali szabadrúgást követően Randelovic a rövid felsőbe bólintotta a labdát. Ám a játékvezető szabálytalanságot látott, így nem adta meg a gólt. Az utolsó percekben a kapuhoz szögeztük a vendégcsapatot, de nem sikerült gólt rúgni, így maradt az egygólos vereség.

Az orosházi csapat a vereség ellenére minden dicséretet megérdemel, a sokkal jobb erőkből álló Nyíregyháza ellen egyáltalán nem vallottak szégyent a fiúk. Legalább az egyik pontot megérdemeltük volna.

Kvasznovszky József: – Csapatunk fantasztikusan küzdött, de a játékvezető óriási hibája eldöntötte a mérkőzést és ez ellen nem tudtunk mit tenni.

Brekk János: – Ez az a mérkőzés, amelyről nem lehet szakmai elemzést készíteni. Egy hozadéka volt a meccsnek, nyertünk 1 góllal.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.