- hirdetés -

Erkel Ferencnek a magyar nemzeti opera megteremtőjének, a Himnusz zeneszerzőjének november 7-én ünnepeltük születésének 200. évfordulóját. Ez alkalomból november 9-én a Művészetek Házában „Kalandozás a zenetörténetben” címmel a művészeti iskola rendhagyó zeneirodalom órát tartott.
– Ilyen rendhagyó órát először tavasszal rendeztünk – meséli Kardosné Bánhidi Éva tanárnő, aki az est egyik szerkesztője és műsorvezetője. – Akkor Schumann és Chopin életéről és pályájáról hallhatott előadást a közönség, a mostani hangversenyen tanárok és növendékek játszották Erkel és kortársai műveit. Felcsendült a híres La Grange ária a Hunyadi című operából, melyet Nagy Krisztina énekművész tanárnő énekelt. A Hunyadi indulót zongorahatkezes feldolgozásban hallhattuk Tóth Judit, Lestyán Mihályné és Szénási Anikó előadásában. Növendékeink közül Benyoda Dóra, Széni Ildikó, Zalai Erika és Zsóri Luca játszottak. A zenedarabok közben Erkel életét, pályájának főbb szakaszait, a XIX. század zenei életében betöltött szerepét ismerhette meg a közönség. A rendhagyó órát a szerző életének egy-egy fontos helyszínéről készült képek, zenei videóbejátszások színesítették, melyet Kovács Beáta tanárnő állított össze.

Tanárok és diákok zenével emlékeztek Erkel Ferencre (Fotó: Kecskeméti Krisztina)
Hogyan lehet összefoglalni Erkel zenetörténeti jelentőségét?
– Sokat dolgozott a magyar opera megteremtéséért és egy olyan társulat felneveléséért, amely saját korában versenyképes volt az akkori Német Színházzal. Első sikerét a Hunyadi László operával aratta, amellyel elérte az európai operák színvonalát. 1838-tól a Pesti Magyar Színház zenei vezetője lett. 1853-ban irányításával alakult meg a Filharmóniai Társaság, melynek hangversenyein legtöbbször karmesterként volt jelen. 1861. március 9-én óriási sikerrel mutatták be a Bánk Bánt, mely nemzeti operánkká vált. Ezzel a művel elérte pályája csúcsát. 1875-ben Erkel és Liszt közreműködésének köszönhetően nyitotta meg kapuit Budapesten a Zeneakadémia, melynek Erkel igazgatója, és zongoratanára is volt. 1884-ben a Magyar Királyi Operaház főzeneigazgatójává nevezték ki. Zeneszerzői és zenepedagógiai munkássága napjainkban is példaértékű. Emlékére 1952-ben állami díjat alapítottak mellyel minden évben a kiemelkedő magyar zeneműveket és zenetudományi munkákat jutalmazzák. A Nemzeti Emlékezet Program keretében a kormány a 2010-es évet méltán nyilvánította Erkel Ferenc emlékévnek.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.