- hirdetés -

Az Orosházi Festők Csoportjának tagjai hétfő reggel néhány kép társaságában felutaztak a fővárosba, hogy igazi nagyközönség előtt is bemutassák munkáikat.
Az Orosházi Festők Csoportja augusztus 23-án Budapesten, a Magyarok Házában járt. Ökvös András csoporttag szervezésének köszönhetően városunk festői, F. Varga Mária, Györffy Orsolya, Kohut Béla, Horváth János, Mezei-Fehér Judit és Szilágyi Cecília számára is lehetőség nyílt alkotásaiknak széleskörű bemutatására.
– Körülbelül fél év kellett ahhoz, hogy besoroljanak minket ide, hiszen nagyon sok eseménynek ad helyet ez az épület. Azonban fontosnak tartottuk, hogy kimozduljunk, hogy az Orosházán élő, ott alkotó művészek megmutathassák munkáikat városunkon kívül is – fogalmazta meg Ökvös.

A csoport ereje

A majd 50 éves csoportnak alapító, valamint igen fiatal tagja is részt vett a tárlaton. A képek elrendezése, felrakása közben a festők összefoglalták, milyen előnyei vannak, hogy közösen, csoportban dolgozhatnak.
– Mindenki más és más, ami erőssége is a csoportnak, azonban ez nehézséget is jelent, hiszen alkalmazkodnunk kell egymáshoz. Azonban mindenképpen előny, hogy közös kiállításokat szervezhetünk, és így több helyre eljuthatunk munkáinkkal. Emellett fontos, hogy kritizálhatjuk egymás képeit, vitázhatunk, és ez mindannyiunkat segít a fejlődésben, az előrébb jutásban – mondta Kohut Béla.
A budapesti kiállítás házigazdája dr. Medvigy Endre művészeti igazgató volt, a tárlat megnyitását pedig Németh Béla, városunk polgármestere vállalta. A hét festő képei három héten keresztül láthatók a Magyarok Házában.

A városi tévében, augusztus 26-án a Paletta című kulturális magazinban végigkísérheted te is a festők útját a kora reggeli indulástól a kiállítás megnyitóján át a hazaérkezésig.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.