- hirdetés -

A hazai malmok kedvezményes hitellehetőségekhez való jutását, az ÁFA csökkentés lehetőségét vizsgálja a kormány, valamint a „tisztességtelen forgalmazói magatartás” visszaszorítását.
A Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára a pékek szakmai konferenciáján beszélt erről csütörtökön, Orosházán. Dr. Kardeván Endre a piac szereplői közti akadálymentes kommunikációban látja a spekulációk elkerülésének egyik fontos elemét. (A beszéd ide vonatkozó részéhez klikk ide – .pdf)
Varga László, a Magyar Pékszövetség elnöke ugyanakkor a VII. Európai Kenyérünnep megnyitó beszédében éppen ezeket a problémákat veti fel, mint olyan tényezőket, amelyek megnehezítik a pékszakmában dolgozók életét. (A beszéd teljes szövegéhez klikk ide – .pdf)

Ugyanazt másképpen?

Sem a gazdaságban, sem az agrárágazatban nem vagyok jártas, de az én olvasatomban egyfelé ható intézkedésekről szólnak. Már csak az a kérdés, hogy milyen szándékok kellenek még ezekhez (és milyen érdekeket kereszteznek), hogy a problémák valós megoldását lássuk?!
Varga László:
„A Magyar Pékszövetség ezért nem csak a pékeket, hanem a magyar kenyérfogyasztókat is meg fogja védeni az indokolatlan áremelésektől. Álláspontunk egyértelmű és világos, itt az ideje, hogy véget vessünk a kenyér ára körül kialakult találgatásoknak és a felelőtlen számháborúzásnak. Ki kell mondanunk végre: a kenyér árát ne önjelölt jósok, hanem a nyersanyag ára határozza meg. A gabonatermés mennyisége és minősége a kereskedők és a malomipar haszna.”
Dr. Kardeván Endre:
„Magyarország számára nem állnak rendelkezésre olyan eszközök, amellyel megállíthatnánk a gabonaexportot: az Európai Unión belül erre már nincs lehetőségünk. A vidékfejlesztési tárca azonban keresi és vizsgálja, hogy miképpen tudná védeni és érvényesíteni a magyar érdekeket. Ilyen például a hazai malmok részére történő kedvezményes gabona felvásárlási hitel-felvételi lehetőségek és körülmények jelen pillanatban is zajló vizsgálata annak érdekében, hogy a malmok a saját gabona igényüknek megfelelő mennyiséget és minőséget legyenek képesek felvásárolni és a rendkívüli körülményekre való tekintettel a búza árának emelkedését ne kényszerüljenek a liszt árában gyakorlatilag azonnal érvényesíteni és a pékekre hárítani.”
Varga László:
„ …a Magyar Pékszövetség kizárólag az indokolt áremelést tartja elfogadhatónak, a spekuláció és profitéhség ellen a leghatározottabban fel fog lépni.” „ a leghatározottabban szorgalmazzuk a tisztességes piaci viszonyok megerősítését.”
Dr. Kardeván Endre:
„A következő rendezésre váró kérdés a tisztességtelen forgalmazói magatartásra vonatkozó törvényben előírtaknak való megfelelés ellenőrzése. MgSzH szervezetén két hónapon belül egy külön e témával foglalkozó osztály kezdi meg működését. „

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.