Mese és hab patikamérlegen

Az angol humor sajátos világába vezette az orosházi közönséget a Körúti Színház Mese habbal (Alan Ayckbourn) című előadása, hétfőn este az Orosháza Fesztivál keretében, a művelődési központ színháztermében.
Az időjárás a fedett térben való játékra kényszerítette a társulatot, és az előadás előtti interjúból az is kiderült, hogy Koltai Róbert örült ennek, mert jobban szereti ezeket a körülményeket, mint a szabadtérieket: kevesebb a zavaró tényező. Valóban, ennek a darabnak nem tett volna jót a sok külső zaj. Ebben a csöndeknek is szerepük volt, a jobbára páros jelenetekben az egymás után sorjázó mondatok, mint patikamérlegre tett adalékok, váltották ki a nevetést. A csöndek néha arra kellettek, hogy leessen a poén. Négy szereplő „kergette” egymást és a boldogságot a történetben, és minél gyakrabban nevetett a közönség, annál szerencsétlenebbek lettek hőseink, annál több hibájuk, tévedésük, rossz döntésük került szem elé, és csak négyük viszonyának hálójában, mint rendszerben szemlélve sorsukat, tudtunk rajtuk nevetni. Velük pedig minden gyarlóság(unk)on.

Ki kit csal meg, vagy nem, és miért? Mennyi hazugságot (mesét) visel el a másik, mennyit egy kapcsolat? Mekkora hab fér arra a mesére? Hogyan fordítsuk a másik hibáját a saját javunkra? Hol tudunk saját szorult helyzetünkből előnyt kovácsolni? Ezekre a kérdésekre kereste a lehetséges válaszokat a vígjáték, a kutatás mikéntje pedig a hamisítatlan angol humor, ahol egy-egy csönddel, biccentéssel, felhorkanással fel lehet piszkálni a közönség nevető izmait. Már ha az vevő rá. A mintegy 400 néző Orosházán vevő volt. Mint szófogadó kórus, ha int a karmester, nevettek, ha poén volt. És ha néha leült az előadás, csendesen kivárták a következő vezényszót. Az első felvonás végére elfogytak a figyelem fenntartását biztosító játékok, és a teremben a levegő, de aztán a szünet mindenkinek jót tett, a darab vége meg kifejezetten kifacsart minden lehetőséget a sztoriból.
Az előadás előéletéről annyit: az eredeti szereposztásból csak a mezőkovácsházi kötődésű (korábban Duma-színházas) Király Adrián maradt, körülötte cserélődtek a színészek, Orosházán az ő párját Pikali Gerda játszotta (igen jól), az idősebb házaspárt Koltai Róbert és Vándor Éva alakította. Vándor Éva abból a szempontból kiemelendő, ahogyan minden partnerének untermannja tudott lenni. Sosem akart jobban poént mondani, mint a másik, mégis, a partner poénját segítve tökéletesen megfutotta a maga útját. Örültem, hogy ilyen jó alakításban láthattam. Nagyon találó szerepet vállalt Koltai Róbert is, a tőle sokszor látott, szerencsétlen, de erőszakos, fondorlatos, esetlenségét fegyverként használó figurája itt telitalálat volt. Olykor tétova szövegindításait is a karakterre fogtam – volna, ha nem hallom tőle előadás előtt, hogy a tévés nyilatkozata miatt nem tudja átnézni, és esetleges bukását én okozom. Örülök, hogy nem így lett, és profizmusa kisegítette a hirtelen beálló szöveghiányokból. És ez nem mese (habbal).