- hirdetés -

A békéscsabai Munkácsy Emlékházban nyílt kiállítás az Orosházi Városi Képtár vendégeskedésével. A Múzeumi Világnap alkalmával már többször kapott helyet a környék múzeumainak egyike a megyeszékhely intézményében. Ezúttal az orosházi kötődésű művészeti vezető, Mészáros Zsuzsa négy városunkhoz kötődő művész alkotásait látta érdemesnek arra, hogy a nyári közönség elé tárja.
Csáki-Maronyák József, Boldizsár István, Bolmányi Ferenc és Pap Gyula összesen tíz munkája képviseli az orosházi alkotókat a Munkácsyhoz kötődő helyszínen és miliőben augusztus 25-ig. A megnyitón Mezei-Fehér Judit, a képtár munkatársa szóban festett portrét a kiállítókról, valamint a Városi Képtárról, amelyről a vendéglátók csak szuperlatívuszokban nyilatkoztak.
-Fantasztikus dolog – még ha erre a helyiek nem is gondolnak nap mint nap – hogy egy városban csak azért építenek egy kétszintes képtárat, hogy oda elhelyezhessék a hagyatékokat, amelyek kinőtték a korábbi bemutató helyet.
Mészáros Zsuzsa művészettörténész sorait büszkén jegyezhettük le, mint ahogyan arra vonatkozó megállapításait is, hogy a kiállító művészek méltó helyet képviselnek koruk alkotóinak sorában. A tárlat apropója éppen az, hogy a Munkácsy nevével becsalogatott látogatók ízelítőt kapjanak művészetükből, és kedvet ahhoz, hogy városunkban a bővebb gyűjteményt is megnézzék. A megnyitót egyébként (a szintén orosházi) Dán Alexandra fuvolamuzsikája tette hangulatosabbá.

Két festmény a kiválasztottak közül (Fotó: Losonczi Dávid)
Két festmény a kiválasztottak közül (Fotó: Losonczi Dávid)

 

Mit jelent békéscsabai szemmel az, hogy orosházi festők – kérdeztük a művészettörténésztől.
– A Munkácsy Emlékházban egy icipici terem jut időszaki kiállításokra, jó érzés olyanokat válogatni, akik méltó utódai a névadónak. Orosházának vonzása van, pontosabban az Alföld vonzása ez, ahogy Vásárhely, vagy Szeged vagy Debrecen esetében is szólhatunk erről. Nagyszerű dolog látni, hogy ennyi nagyszerű mester született, alkotott ott, és a modern magyar festészet gyöngyszemeit gyűjtheti össze az orosházi képtár.”

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.