- hirdetés -

Egy mester, négy tanítvány. Egy közös alap és mellette négy egyéni látásmód, stílus és cél.
A Petőfi Művelődési Központban május 20-án Fekete János orosházi festő tanítványainak munkájából nyílt kiállítás. A mester halálának 10. évfordulóján történt a megemlékezés. Ezen a napon négy növendék, Nagyné Sinka Erzsébet, Zsurkáné Benyovszki Piroska, Szőke Zsuzsa és Vargáné Lukács Mária festményei kerültek a nagyközönség elé. A tárlat megnyitóján F. Varga Mária mondott beszédet, aki mind Fekete Jánossal, mind a kiállítókkal baráti viszonyt ápol/ápolt.

Portré Fekete Jánosról
Portré Fekete Jánosról
– Szép gondolat, hogy Fekete János emlékére tanítványai egy kiállítást szerveztek, ezzel is igazolva, hogy mennyire becsülték és szerették őt, akinek korai haláláig jártak az általa vezetett felnőtt stúdióba. Ők négyen három évig voltak a mester tanítványai, ma pedig mindannyian az Orosházi Képzőművészeti Közhasznú Egyesület tagjai.

Néhány szó az alkotókról

Nagyné Sinka Erzsébet
A festészet által a természet harmóniáját szeretné visszaadni. Kedveli a kísérletezést, szeret új témákba belefogni. Leginkább az életképek, a virágok, és a lovak ragadják meg. Szívesen ábrázol női alakokat.
Zsurkáné Benyovszki Piroska
A munkáit a színek harmóniája jellemzi. Leginkább képzelete és a hangulata befolyásolja az alkotásban. Számára a legkedvesebb az olajfestés. Kedvenc témái között a természet szépségei, azon belül a virágok szerepelnek.
Vargáné Lukács Mária
Szívesen alkot temperával, aquarellel és olajjal is. Fekete János halála után autodidakta módon fejlesztette magát tovább. Türelemmel dolgozik, akár négyszer-ötször is átfesti egyes képeit. Műveit leginkább – akárcsak a mester alkotásait – a szomorúság jellemzi.
Szőke Zsuzsa
Gyermekkorától rajzol, de leginkább nyugdíjas korában teljesült ki az alkotásban. A festés számára maga az önmegvalósítás. Olajképeket és grafikákat készít a legszívesebben. Legújabb szerelme a portré. Témájául leginkább azt választja, ami a közelében van, ami az élete részét képezi.

A kiállítás megnyitóján a főszereplők (Fotók: Kecskeméti Krisztina)
A kiállítás megnyitóján a főszereplők (Fotók: Kecskeméti Krisztina)

Néhány szó az alkotóktól

A négy alkotó azokról a számukra legfontosabb tanításokról beszélt, melyeket Fekete Jánostól kaptak.
Nagyné Sinka Erzsébet
– Számomra a legfontosabb tanítások az alázat, a szerénység és a szeretet.  És az, hogy mindig képezzem magam.
Zsurkáné Benyovszki Piroska
– A grafikában az árnyékolást, az aquarellben pedig a különféle technikákat, a száraz és vizes technikát tanultam meg tőle.
Lukács Mária
– A türelem volt számomra a legfontosabb tanítás. Hihetetlen türelemmel oktatott minket. Emellett pedig mindig arra biztatott, hogy ne ragadjak le egy-egy technikánál, eszköznél, hanem – ha tehetem – próbáljak ki minél többet .
Szőke Zsuzsa
– Őszintén szólva én mindig is rajzolni szerettem, János pedig festeni. Úgy éreztem, hogy nekem nagyobb léptekkel kell haladnom, mint a többieknek, mivel én idősebb vagyok, és így kevesebb időm van az alkotásra. Ő mindig megértő volt velem. Megengedte például azt is, hogy míg a többiek egy csendéletet festettek , addig én megörökíthettem őket munka közben.

A tárlat június 13-ig tekinthető meg.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.