Csütörtökön reggel négy gépjárművel 12 tűzoltó vonult az iskolába. Szerencsére csak gyakorlatról volt szó.
A szerdai vihar után csütörtökön sem pihenhettek tűzoltóink. Reggel 9 órakor ugyanis tervezetten ellenőrző gyakorlatot végeztek a Vörösmarty Mihály Tagintézményben. A gyakorlaton, a helyi sajátosságok figyelembevételével, egy feltételezett eseményt kellett megoldania a 12 lánglovagnak. Négy gépjárművel érkeztek a helyszínre.
A feltételezés szerint az iskola könyvtárában tűz keletkezett, ahol személyek ugyan nem voltak, de számítástechnikai eszközök és értékes könyvek igen. A feladatvégrehajtást Süli Zsolt tű. főhadnagy, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság mb. mentésszervezési osztályvezetője is ellenőrizte – tudtuk meg Bajkán György tű. őrnagytól, a gyakorlat szervezőjétől.