- hirdetés -

Orosházi Amatőr Alkotók kiállítása nyílt a PMK-ban. A paletta igen széles: találhat szinte bármit a csigafestéstől a gobelinen át a gipsz szobrokig.
A Nyugdíjas Pedagógusok Orosházi Egyesülete „Amatőr Alkotóknak” nyújtott lehetőséget a bemutatkozásra. Március 5-én a Petőfi Művelődési Központban tizenhat olyan ember állíthatta ki művét, aki eddig még sohasem mutatkozott be a nagyközönség előtt. A megnyitóbeszédében Horváth János festőművész elmondta, hogy több szempontból is különleges tárlatot tekinthetnek meg a jelenlévők. Egyrészt azért, mivel a legváltozatosabb képzőművészeti ágakban munkálkodnak azok a művészjelöltek, akik alkotásaikat az érdeklődők szeme elé tárták, másrészt pedig azért, mert a 13 éves fiatal lánytól egészen a 95 éves néniig itt minden korosztály megmutatja tehetségét.
A kiállítók összetétele is igen változatos volt, hiszen találunk köztük tanárt, takarítónőt, köztisztviselőt, diákot és nyugdíjast is, így ez a színes paletta is mutatja, hogy a művészetre való hajlam szinte mindenkiben ott rejlik, csak egy kis teret kell engedni neki.

Feldíszített csigaházak (klikk a képre) Fotók: Kecskeméti Krisztina
Feldíszített csigaházak (klikk a képre) Fotók: Kecskeméti Krisztina
A kiállítók és alkotásaik a következők:
Barcza Gyöngyi: kavics- és csigafestés; Bartók Anikó – grafika; Dávid László olajfestmény, gobelin; Debreceni Sándorné- gobelin; Gulyás Gyuláné – orosházi hímzés; Haklik Józsefné Anikó – olajfestmény; Haklik Dorottya – grafika; Kovács Balázs – gipsz szobrok; Líbor Roland – fotó; Monostoriné Hrabovszky Éva – fotó; Somodi Zsuzsanna – grafika; Szalai Gyöngyi – rajz; Szalai Katalin – vert csipke; Szekeres Antal – festmény; Szeriné Rein Rózsa –olajfestmény; Szilasi-Horváth Tiborné – tempera.
A megnyitón a szervezők minden kiállítónak egy oklevéllel köszönték meg eddigi munkáját, valamint bátorították őket a további alkotásra.
A tárlat március 21-ig tekinthető meg a művelődési házban.

Ha a továbbiakban is értesülni szeretne a témában,
akkor lájkolja az OrosCafé Facebook-oldalát.