Érkezik a Dumaszínház két jeles képviselője. Most Lorán Barnabás áll a kérdések kereszttüzében.
Az interjúval kicsit közelebbről is megismerhetjük a fiatal nevettetőt, aki mesél példaképeiről, gyerekkoráról, és arról is, milyen a hétköznapi életben apaként.
Mióta vagy tagja a Dumaszínháznak? Hogyan kerültél ebbe a körbe?
Azt hiszem, 2005- ben hívtam fel Litkai Gergőt, hogy én is szeretnék a Dumaszínház csapatába tartozni. Ekkor én már túl voltam az Esti Showder Fábry Sándorral tehetségkutatóján, amit megnyertem. Nekem is, mint mindenki másnak, aki bekerült, vagy be szeretne kerülni a Dumaszínház csapatába, részt kellett vennem a Félőrültek Fesztiválján. Ez egyfajta meghallgatás. Itt derül ki, hogy ki az, aki alkalmas lehet a műfajra.
Honnan ered a TraBarna becenév?
Volt fiatalabb korodban példaképed, aki a színház és a humor irányába terelt?
Igen, természetesen volt és van is. A műfaj egyik jeles képviselője Fábry Sándor, aki szerintem sokunknak a példaképe. De természetesen még sorolhatnám: Hofi Géza, Kern András, Gálvölgyi János, Sándor György és még sokan mások. A Rádió Kabaré előadói és persze írói 1986- tól.
Kiskorodban is te voltál az osztály bohóca?
Ezt így nem mondanám. Az biztos, hogy nem voltam visszahúzódó tagja a kis kollektívának, ezt az ellenőrzőmben található bejegyzések is bizonyítják. De ezzel nem csak én voltam így. Azért volt néhány osztálytársam, akihez képest roppant visszahúzódónak tűntem.
Ki a kedvenc tagod a Dumaszínházból? Mit szeretsz benne?
Én mindenkit egyformán kedvelek, és mindenkit szívesen meghallgatok, még akkor is, ha a közös fellépések során szinte kívülről tudom, hogy mikor mit és hogyan fog mondani. Mindig van egy kis apró újdonság, mindig bővül az anyag, és soha sem lehet tudni, hogy a közönség reakciói mit hoznak ki belőlünk.
Van kedvenc vicced?
Ez egy jó kérdés. Mi nem igazán mesélünk vicceket egymásnak. Jó viccet régen hallottam. Mi nem azok a humoristák vagyunk, akik az internetről összeszedett dolgokat és néhány viccet mesélünk a színpadon. Te jó ég! Nincs kedvenc viccem!
Egy humorista a hétköznapokban is a nevettető szerepet tölti be, vagy azért fárasztó a magánéletben is poéngyárosként viselkedni?
Alapvetően jókedvű ember vagyok. Otthon bolondozom a családommal. Ezt a gyerekeim nagyon szeretik, de természetesen tudok szigorú, zord és rettenetes apuka is lenni. Mondjuk ennek mindig nagy nevetés a vége. Feleségem szerint ezzel aláásom a tekintélyemet a gyermekeim előtt. Persze vannak szituációk, amik engem is bosszantanak, és ezeknek néha azért hangot adok.
Régebben csak autók hangját utánoztad. Mostanában viszont ezek a hang paródiák mintha kezdenének kikopni a műsorodból.
Valóban sokkal kevesebb a géphang paródia. Volt egy idő, amikor erre épült a műsor, de nekem is vannak szellemes, vicces történeteim. Nekem fel sem tűnt, hogy a Showder Klubban az utolsó két adásban nem is volt semmiféle hang paródia, hangutánzás. Kovács Kristóf producerünk is mondta, hogy a tavaszi évadban mindenképpen szeretne hallani valami hangutánzást. Ettől függetlenül a fellépéseimen még azért egy-két vicces brümmögős szituációt előadok.
Hogy tud a műsor folyamatosan megújulni? Igaz, hogy ami a televízióban lement, azt a fellépések során már nem lehet hallani tőletek?
Először is folyamatosan írni kell új anyagokat, kísérletezni kell. Mi csak addig leszünk érdekesek, amíg tudunk újat mondani. A televíziós fellépésekkel kapcsolatban pedig tényleg azt az irányt követjük, hogy ami ott elhangzott és feltehetően sokan látták, hallották, azt többet nem mondjuk. Egyszer jártam úgy, hogy egy fellépés előtt kaptam egy listát, hogy tőlem mit szeretnének hallani. Megdöbbentő volt. Elmondtam, amit kértek, és még az új műsoromat is.
Az előadást február 10-én, 18 órától láthatják a Petőfi Művelődési Központ színháztermében, melyre jegyeket a művház pénztárában válthatnak.
